Manapság, amikor folyamatosan arra figyelmeztetnek bennünket, hogy mossunk alaposan kezet, kevesebb szó esik arról, hogy mossunk gyakrabban arcot is. Ha például úgy tüsszentünk, hogy a tenyerünket, a zsebkendőnket, vagy a könyökünket a szánk elé tesszük, az esetleges kórokozók nagy része az arcunkon köthet ki. A téma főleg hölgyek esetében aktuális, mert sokan vannak, akik úgy gondolják, a szépségük érdekében más módon tisztítják a bőrüket.
A szakemberek azt mondják: nem hanyagolhatjuk el az arcbőr alapos tisztítását, s erre alapvetően a vizes-szappanos mosás megfelel. De akinek érzékeny a bőre, az természetesen használhat más szereket is.
Még akkor is fontos ez a dolog, ha például nem izzadunk meg, mert a nap során a bőr pórusai eltömődhetnek és olyan, esetleg kórokozókat is tartalmazó, vékony zsírréteg alakulhat ki, amelyet el kell távolítani – mondta Nada Elbuluk klinikai adjunktus, bőrgyógyász, a University of Southern California munkatársa. Szerinte az arcunkon könnyen megragadhatnak különböző allergének, szennyeződések, akár olyan dolgok is, amelyek esetében nem akarjuk, hogy tartósan érintkezzenek a bőrünkkel. „Az egészséges bőr az a bőr, amelyet megtisztítottak az ilyen fajta dolgoktól” – mondta Huffington Postnak.
Felhívta rá a figyelmet, hogy ha a bőrünk nem tiszta, akkor a különböző sminkek és más alapozók sem lesznek valójában eléggé hatásosak. „Ezek a termékek nem tudnak áthatolni a felső bőrrétegen a szennyeződések miatt, ha a bőr nem tiszta” – jegyezte meg.
Sokan sminkkendőket használnak és nem mosnak arcot, mint például Sarah Hyland színész, aki azt mesélte, hogy csak ezzel tisztítja a bőrét minden nap. „Nem mosom meg az arcomat” – válaszolta egy kérdésre. A bőrgyógyász viszont erre határozottan azt mondja, hogy inkább enyhe szappannal vagy hideg-meleg vízzel, ujjheggyel dörzsölve, bőrbarát tisztítószerrel kell mosakodnunk és nem sminktisztítókkal. „Azokban a törlőkben vegyszerek vannak, ezért képesek tartósan elállni egy lezárt tartályban, csomagban. Vannak olyan emberek, akik allergiássá válnak ezektől” – volt a válasz.
Nada Elbuluk azt javasolja, hogy a smink törlőkendők használata után is tisztítsuk meg az arcbőrüket. „Nem ugyanúgy hatnak, mint a tisztítószerek, amelyeknek különleges biokémiai tulajdonságaik vannak, hogy eltávolítsák az összes szennyeződést és olajat az arcról. Önmagában a törlőkendő nem elegendő” – mondta.
Azok számára, akiknek már vannak pattanása, Rebecca Baxt New Jersey-i dermatológus azt javasolja, hogy mossák meg az arcukat legalább naponta kétszer, míg a kombinált bőrrel rendelkezők esetében elég naponta egyszer. Ugyanez vonatkozik a száraz bőrű emberekre. Steven Xu bőrgyógyász azt mondta, hogy túlzásba is lehet esni, ha sokat mossuk az arcunkat. „A tisztítószerek eltávolítják a bőr felső rétegét és a test természetes olajait” – mondja a Feinberg Orvostudományi Egyetem bőrgyógyászati docense. „Ez rossz lehet a száraz vagy érzékeny bőrű embereknél.”
Az öregedő bőr is szárazabb lesz, és nem igényli, hogy naponta kétszer mossuk. „Az öregedéssel lassan abbamarad a természetes bőrregenerálódás” – mondta Xu. Hozzátette: azok az emberek, akik nem viselnek sok sminket, nem tesznek az arcukra különböző krémeket, olajokat, és nem igazán zsírosodnak, olyan fajta bőrrel rendelkeznek, amelynek nem feltétlenül fontos a sok mosás.
Elbuluk szerint a túlmosás szárazságot is okozhat: „A tényleges tisztító hatás eléréséhez nem szükséges több, mint naponta kétszer megmosnunk az arcunkat” – mondta. „Azoknak az embereknek, akik ennél többször teszik ezt, az arca túlzottan kiszárad, anélkül, hogy ez további előnyökkel járna.”
Manapság, amikor a vírus terjed a világban, érdemes sokkal nagyobb figyelmet fordítanunk nem csak a kezünk, hanem az arcunk, a hajunk és például a ruházatunk gyakoribb tisztítására is. Ám mindenkinél az egyéni adottságok döntik el, hogyan tudja ezeket hatékonyan megoldani. (fotó: Piaxabay) ♦