Egy, a Science tudományos lapban közölt tanulmány szerint a koronavírus-fertőzés dokumentált eseteinek legalább a kétharmadát olyan, saját magukat tünetmentesnek érző, vagy csak enyhe, és ezért elbagatellizált tünetekkel rendelkező páciensek okozták, akik nem tekintették magukat betegnek. Mivel az országban a megfertőződöttek hatvankét százaléka Budapesten és Pest megyében él, már napok óta szól a vészjelzés: bármikor robbanhat a vírusbomba. Nézzük meg, mi történik, ha már baj lesz.
Jelenleg kijárási korlátozások vannak érvényben, s ezeket nagyon sokan láthatóan nem tartják be. Reggelente a váci üzletek előtt sorok állnak, a hét végén sokan mentek el kirándulni a Börzsönybe és számos beszámoló szerint a tiltás ellenére is csoportosulnak néhányan, hogy beszélgessenek. Mindezek – bár nem érezzük azonnal közvetlenül a bőrünkön -, növelik a fertőződés kockázatát.
Hofi szavaival élve: ha megkaptuk, hát szabhatjuk. Bizonyára lesznek, akik átvészelik a kórt, de olyanok is többen, akik belehalnak. Ha nő a kockázat, akkor készülni kell a következményekre is – figyelmeztetnek az orvosok.
Azt már tudjuk, hogy a vírus elsősorban szoros érintkezés esetén, vagy cseppfertőzéssel terjed. Az emberek a betegséget elkaphatják úgy is, hogy megérintik a szennyezett felületet, majd az arcukat. A tünetek megjelenése előtt, a lappangási idő alatt is terjedhet. A lappangási idő 2 és 14 nap között is lehet. Általános tünetek: a láz, köhögés és légszomj. A szövődmények között szerepelhet tüdőgyulladás és akut légzési distressz szindróma. Nincs ismert oltás vagy specifikus antivirális kezelés.
Az ajánlott megelőző intézkedések között szerepel a kézmosás, mivel a vírust szappan öli meg, amely eltörli a védőburkát. Egyéb ajánlások között szerepel a száj lefedése köhögés esetén, a másoktól való távolság megőrzése, valamint a gyaníthatóan fertőzött emberek megfigyelése és karanténba helyezése.
Ezek már ismert és az emberek többsége által figyelembe vett tények. De mégis hazardíroznak sokan, mert milyen jó, hogy most nem kell dolgozni, vagy kevesebbet és azt hisszük, ez a normális állapot. Pedig mindenkinek tudni kellene, hogy most veszélyhelyzet van!
A vírusbomba robbanása esetén hirtelen megnő a megbetegedések száma. Az első, jellemző tünetek közé tartozik a magas láz és az olyan fáradtságérzés, amikor az ember már az ágyból is alig tud kikelni. Később jön a szárazköhögés. Figyelem: a vírusra jelenleg nincs gyógyszer! Próbálkozások vannak, amelyek talán hoznak is némi eredményt, de az áttörő megoldásra még hónapokig kell várni.
Amennyiben a betegség megjelenik valakinél, a lehető legrövidebb időn belül fel kell hívnia telefonon a háziorvosát. Ezt követően lehet, hogy órákig, vagy egy-két napig várnia kell, amíg mintát vesznek tőle. Ha kiderül, hogy koronavírusos, s képes ellátni önmagát, otthoni karanténba zárják. Ha egyedül él, nagy bajban lesz, mert senki nem mehet be hozzá, önmagát kell ellátnia és kúrálnia. Sokan mondják: nem lesz könnyű!
Ha rosszabbodik az állapota – például fulladásos tünetei lesznek -, kórházba kerülhet. A legrosszabb esetben jön a lélegeztetőgép. Ez már egy másik történet: a leggondosabb orvosi ellátás mellett is a kórházi ápolás azt jelenti, csökkent a túlélés esélye. Minél magasabb az életkora valakinek, annál jobban. Jó eséllyel Budapesten ápolják majd a váci betegeket is, ha nem lesz hely, akkor valamelyik vidéki kórházban. A fertőzötteket senki sem látogathatja.
Ha meggyógyul valaki, átmenetileg biztosan védettséget szerez a koronavírussal szemben. Hogy ez meddig tart, azt kideríteni a kutatók dolga.
Ha úgy gondolod, mit neked az óvintézkedések, s kitör a városban és környékén a járvány, gondolkozz el majd: neked mennyi részed lesz ebben? Külföldön keményen büntetik a frangálókat, a csak virágföldért ugrottam le az áruházba érveléssel védekezőket. Lehet, hogy hamarosan idehaza is bekeményítenek.
Ha robban a bomba, nem csak azok lesznek bajban, akik nem veszik komolyan a kijárási korlátozásokat, hanem mindenki. ♦