Kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet kell biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken is, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Lapunkat Inotay Gergely alpolgármester arról tájékoztatta, hogy Vácon eddig is volt ilyen szolgáltatás.
Novák Katalin azt mondta, hogy a Magyar Közlönyben hétfő éjjel megjelent rendelet szerint az önkormányzat eldöntheti, milyen kapacitásokat használ fel, de az ügyeletért magánbölcsődék esetén sem kérhetnek térítési díjat, egy csoportban pedig legfeljebb öt gyermek lehet.
Inotay Gergely kérdésünkre elmondta: az óvodai és a bölcsődei ügyeletet a járvány elején kevesebben vették igénybe, ugyanakkor az ellátás folyamatos volt mind óvodai, mind bölcsődei szinten, noha csupán egy-két ellátottal. Most növekedés látszik a létszámokat illetően, hiszen egyre több szülőnek fogy el a szabadsága, s megy vissza dolgozni.
„Napi szinten egyeztetéseket folytatok az óvodai, illetve bölcsődei vezetőkkel, akik a szülők igényeit továbbítják az önkormányzat felé. A munkahelyi gyermekfelügyelet részletein még dolgozunk.” – mondta a városvezető.
A kormány lehetővé tette, hogy a bölcsődei dolgozókat a polgármester átirányíthassa másik szolgáltatóhoz. A dolgozók az eddigi fizetésüket kapják az új feladatkör után is.
Novák Katalin elmondta még, hogy a bölcsődei ellátást nyújtó szolgáltatók állami támogatásának megállapításakor a veszélyhelyzet idején a veszélyhelyzet első napját megelőző napon beíratott gyermekek számát veszik alapul. Így a családi- vagy a magánbölcsődék is képesek biztosítani a működésüket.
Továbbá a munkaadók is szervezhetnek munkahelyi gyermekfelügyeletet dolgozóik 14 éven aluli gyermekeinek. A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, és adókedvezményt is kap – mondta az államtitkár. (fotó: Carole LR -Pixabay) ♦