Maszkot kaptak a boronkaysok Rétvári Bencétől és a CBA-tól, jöhet az érettségi

A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakasza a hét végével lezárul, hétfőtől következik a második szakasz, „belépőként” többek között az írásbeli érettségi vizsgák időszakával, aminek jegyében április 30-án jelentős mennyiségű adományt vitt a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziumába a CBA helyi partnercége. Maszkokat adott át Rétvári Bence és Fodor Attila.

Fodor Attila kommunikációs igazgató az adomány átadásakor kiemelte, hogy a veszélyhelyzet egyben ritkán tapasztalható társadalmi összefogást hozott, amiből magyar tulajdonú áruházláncként értelemszerűen a CBA is igyekszik kivenni a részét.

„Fontosnak tartjuk, hogy a bajban is az emberek mellett álljunk, így központi programot indítottunk, hogy a magunk módján hozzájáruljunk a vírusjárvány hatásainak enyhítéséhez, illetve franchise partnereink szintén csatlakoztak a kezdeményezéshez. A Vácott lévő és több dunakanyari településünkön megtalálható üzleteinket vivő vállalkozás ugyancsak kiemelkedő szerepet játszik ebben, például a kórházban hetente több láda gyümölcsöt juttatnak a dolgozóknak, most pedig azt tudom bejelenteni, hogy az érettségi zavartalan lebonyolítása érdekében biztonsági felszereléseket, maszkokat, kesztyűket, kis kiszerelésű kézfertőtlenítőt, magas „C”-vitamin tartalmú üdítőket biztosítanak. Bízunk benne, hogy ezzel is komoly támogatást nyújthatunk, illetve felhívhatjuk a figyelmet az összefogás erősítésének fontosságára” – fogalmazott Fodor Attila.

Rétvári Bence, a választókerület országgyűlési képviselője köszönetet mondott a CBA-nak és mindenkinek, akik támogatást nyújtanak a vírusjárvány hatásainak enyhítésében.

Minden idősotthonnak ad az állam védőfelszerelést

„A hétfőn kezdődő érettségi időszak kapcsán kiemelem, hogy a védőfelszerelést maradéktalanul biztosítja az állam az intézményeknek, tehát kijelenthetjük, hogy ezen a téren is teljesítjük a szükséges biztonsági feltételeket” – hangsúlyozta a képviselő.

Kiemelte, hogy az állam folyamatosan biztosítja a védekezéshez szükséges eszközöket a különösen veszélyeztetett intézményeknek, jelesül elsősorban az idősotthonoknak, attól függetlenül, hogy állami, helyi önkormányzati vagy egyházi, alapítványi működtetésben látják el a feladatukat. A kórház(ak) ellátása kapcsán elmondta: kezdetben az volt a törekvés, hogy legalább egy hétre szükséges védőeszköz álljon rendelkezésre minden intézménynek, a védekezés második szakaszában viszont már tíz napi tartalékot igyekeznek biztosítani.

„Folyamatosan érkeznek a szükséges felszerelések stratégiai partnereinktől a Liszt Ferenc repülőtérre, illetve most már kamionokon és vasúti úton is kapunk szállítmányokat” – emelte még ki Rétvári Bence.

Mélyvízben úsznak most a diákok

Dudás Tibor, a Váci Szakképzési Centrum kancellárja is köszönetet mondott az állami támogatásért és az egyéb felajánlásokért, amelyeket szavai szerint saját forrásból is igyekeznek folyamatosan kiegészíteni, így például megemlítette, hogy a gödöllői Madách gimnázium, és a váci Király Endre szakképző iskola is kiemelten fontos szerepet vállal a védekezésben szájvédő maszkok készítésével.

„Köszönöm pedagógus kollégáimnak is a helytállást, hiszen az érettségire, szakvizsgákra való felkészítés különösen nagy kihívást jelentett ebben a rendkívüli helyzetben” – emelte ki a VSZC vezetője.

Fábián Gábor, a Boronkay iskola igazgatója találó hasonlattal jellemezte a mostani helyzetet, elsősorban a maturáló diákok szempontjából.

„Na ők most igazán mély vízbe kerültek, különösen nehéz helyzetben kell kijutniuk a partra, eredményesen teljesítve az érettségin. Bízom benne, hogy sikerrel veszik az akadályt, és talán még az sem hiú remény, hogy az átlageredmény ne tükrözze, mennyire nehéz helyzetben készültek a vizsgáikra” – fogalmazott az igazgató. ♦