kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Kész, vége: már nem is nevezett az első osztályba a váci férfi kézilabda-csapat

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

A Váci KSE nem indul a férfi kézilabda NB I következő idényében, így a Veszprém-Felsőörs csapata feljutott az élvonalba. A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki sajtóközleménye szerint a beérkezett nevezések alapján véglegesítették a férfi és a női K&H Liga következő idényének mezőnyét. A váciak abszolút kieső helyen álltak a félbe hagyott bajnokságban.

Mivel a Váci KSE nem nevezett a férfiaknál, a jelentkezéseket követően az MKSZ elnökség, valamint szakmai és versenybizottsága a besorolási szabályzat alapján a Veszprém-Felsőörs csapatát sorolta be az NB I-be.

Az MKSZ az előző szezont a koronavírus-járvány miatt előbb március közepén felfüggesztette, majd április 9-én befejezettnek nyilvánította. Bajnokokat nem hirdettek, a kiesők és feljutók sem voltak. A Veszprém-Felsőörs együttese – amelynek vezetője a korábbi világklasszis Éles József – a bajnokság törlésekor vezette a tabellát a másodosztály (NB I/B) nyugati csoportjában.

[irp posts=”45335″ name=”A csurgói ügy folytatása: két játékost felfüggesztettek”]

A döntés akkor is meglepő, ha ismert, hogy a váci klub anyagi gondokkal küszködik és az általa kezdeményezett sportcsarnoképítés eddig csak vitte a pénzt, hasznot nem hozott. A VKSE a tabella utolsó helyén szerénykedik, s ha végigjátszották volna a bajnokságot, esélytelen lett volna a bentmaradása.

A váciak március elején zártkapus meccsen két góllal győztek a Csurgó ellen, aminek aztán súlyos következményei lettek. A vendégek klubvezetése úgy értékelte, hogy csapatuk nem tett meg mindent a győzelemért, ezért büntetések léptek életbe és játékosoktól váltak meg. ♦