Most egy másik kormánypárti lapban foglalkoznak Váccal

Ismét nagy teret kapott a kormánypárti médiában Mokánszky Zoltán, a Vácott ellenzékbe szorult Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője. A Magyar Nemzet ezúttal a zöldterületek tisztán tartásával kapcsolatos városi döntéssel foglalkozik nagy terjedelemben. „Mokánszky Zoltán, helyi KDNP-s képviselő szerint a rendeletmódosítás egy burkolt adóemelés azok részére, akik kertes, családi házas övezetben, illetve a belvárosban laknak” – írja a lap.

– A városvezetés előzetes egyeztetés nélkül módosította a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletet. A hatástanulmányban azt írták, hogy „társadalmi hatást nem von maga után”, ami önmagában nem igaz, mert a polgárokkal akarják tisztán tartatni a város egy részének közterületeit – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a képviselő.

Matkovich Ilona polgármester közösségi oldalon megjelent bejegyzéséből kiderül: a zöldterületekkel kapcsolatos döntés valóban foglalkoztatja az emberek egy részét. „A korábbi rendelet elég szerencsétlenül osztotta fel a gondozni való területeket az önkormányzat és a lakosság között. Ezen változtatni kellett, de úgy látom, ebben a témában még több egyeztetést le kell folytatni, és megtalálni a mindenki számára kielégítő megoldást. Mindenesetre több helyen biztosítottunk ingyenesen zöld hulladék zsákot, amelyeket az önkormányzat vesz meg a Zöld Híd Kft.-től” – fogalmazott a városvezető.

[irp posts=”48750″ name=”Felkapott téma lett az ellenzéki váci városvezetés a kormánypárti médiákban”]

Mokánszky Zoltán egyébként azt mondta: a városlakók arra is panaszkodnak, hogy miközben évi húszezer forint kommunális adót fizetnek, most a korábban ötven forintba kerülő zöld zsákok árát is megemelték 180 forintra. A rendeletmódosítással így két-háromszorosára nőnek a lakosság kiadásai, hiszen büntetés terhe mellett a karbantartáshoz szükséges eszközök megvásárlását is a városlakókra terhelné.

A polgármester viszont egyértelműsítette: a zsákokat a Zöld Híd Kft biztosítja és árazza be. „Azoknak a váci polgároknak, akik korábban és most is rendben tartják a környezetüket, köszönet az együttműködésért” – teszi hozzá. ♦

[frontpage_news widget=”46816″ name=”A LEGOLVASOTTABB”]