Kinyitott a mindenki által elefántos házként emlegetett, több éve bezárt volt MKB ingatlan. Az önkormányzat még nyolc évig nem fért volna hozzá egy korábbi pénzügyi konstrukció okán az egyébként kiváló állapotban lévő épülethez, azonban hosszas tárgyalás után februárban sikerült megállapodni a mostani tulajdonossal egy jutányos árban – jelentette be Matkovich Ilona polgármester.
Így az épület visszakerült a városhoz, amely nettó 13,5 millió forintért jutott hozzá az ingatlanhoz. Ezzel is segíteni szeretnék a már megkezdett, de a járvány idejére leállt belvárosi turizmus és múzeum projekt újbóli beindítását, ami jelentős fejlődést hozhat a városnak, és számos új munkahelyet teremthet.
Az épületben a Tragor múzeum rendezett be egy, a trianoni évfordulóhoz kapcsolódó kiállítást. A helyiséget az önkormányzat egy korábbi döntésével erre az alkalomra térítésmentesen adta át a városi intézménynek azzal a kikötéssel, hogy a járulékos költségeket – például az energiaszámlát – a múzeumnak kell fizetnie.
[irp posts=”36481″ name=”Kolodko-kiállítás: kicsi szobrok, nagy hatással”]
A városvezetésnek nagy tervei vannak a most megszerzett ingatlannal. Ez lesz az egyik látogató helye a művelődési központ, a múzeum, a könyvtár szervezte nyári gyermektáboroknak is. Az épület elsődleges funkciója egy közösségi tér lesz a gyermekek és a felnőttek számára, egyben ebben az épületben fogják elhelyezni azt a látogatóközpontot, amely a turistákat fogadó belváros és múzeum központi épülete lesz.
A tervek szerint itt méltó helyre kerülnek a város tulajdonában lévő Sajdik gyűjtemény kincsei, és a három éve Vácon élő kárpátaljai művész, Kolodko Mihály országosan is igen népszerű mini szobrai is.♦
[frontpage_news widget=”48959″ name=”A LEGÉRDEKESEBB”]