Elhunyt Bálint György, vagy ahogy sokan ismerték: Bálint gazda. Bár már elmúlt száz éves, sokan reménykedtek benne, hogy még sokáig közöttünk marad, mert szinte az utolsó pillanatig nagyon aktív volt és weboldalán rendszeresen publikálta kertművelő tanácsait. Most kiderült: Bálint gazda a siófoki nyaralójában lett rosszul a hétvégén és bár azonnal kórházba szállították, majd egy másik gyógyító intézménybe vitték, a gyorsan kialakuló tüdőgyulladást nem tudta legyűrni a szervezete.
A több százezres követőtáborral rendelkező Bálint gazda vasárnap hunyt el 101. évében. A népszerű kertészmérnök Homonnay Gergely író, publicistának adott interjúban nyilatkozott a temetéséről, de arra kérte őt, hogy csak a halála után hozza nyilvánosságra utolsó kívánságát.
“Ha meghalok, a hamvaimat szántsák be abba a földbe, ami az apámé volt, ahol felnőttem, és ami engem is azzá tett, ami vagyok.”
„Bálint gazda mondta ezt egy interjú során azzal a feltétellel, hogy csak a halála után írhatom meg. Reméltem, még őrizhetem sokáig ezt a titkot. Ma ő is elment. Csak egy testvére és ő élte túl a holokausztot, az egész családját megölték” – írta vasárnapi Facebook bejegyzésében Homonnay Gergely.
[irp posts=”28601″ name=”Bálint gazda: mára magyar növény lett a füge”]
Bálint Györgyöt – eredeti vezetékneve Braun – 1942-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan először a mauthauseni, majd a gunskircheni koncentrációs táborba került. Utóbbiból két barátjával egy nappal a tábor felszabadulása előtt megszöktek, az éjszakát a német–amerikai fronton töltötték. Másnap reggel egy amerikai katonai konvojtól tudták meg, hogy a tábor felszabadult. A holokauszt során egy testvérét kivéve teljes családját kiirtották.
A háború után hazatért gyöngyöshalmaji családi birtokára, ám a kommunista hatalomátvétel után internálással fenyegették meg, és földjét elvették. Most a hamvai visszatérnek oda, amit annyira szeretett. ♦
[frontpage_news widget=”48959″ name=”A LEGFRISSEBB”]