A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója augusztus 6-án, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. szeptember 6-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.
Mint nemrég megírtuk, egy csörögi férfi július 28-án hajnalban megtámadott egy, az utcán gyalogló idős hölgyet. Rajtuk kívül más nem tartózkodott a közelben, így a gyanúsított hátulról megragadta az asszonyt, az út széli bokros területre rántotta, földre teperte, majd többször arcon ütötte. Ezután a védekezésre képtelen sértettől ékszereket és aprópénzt tulajdonított el, majd elrohant a helyszínről. A bűncselekmény elkövetési értéke nagyjából 70.000 Ft, emellett a támadás következtében az idős nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett – eltört az állkapcsa.
A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, visszaeső, munkahellyel, állandó jövedelemmel nem rendelkezik, magát bűncselekmények elkövetéséből tartja fenn – állapította meg a bíróság. Életvitelére, illetve a terhére rótt bűncselkemény jellegére tekintettel megalapozottan feltételezhető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el. Továbbá, hogy a bizonyítási eljárást veszélyeztetné. Mindezek alapján az ügyészség kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat, aki beismerő vallomást tett, emiatt a bíróság a bizonyítási eljárás veszélyeztetését nem látta indokoltnak, de egyebekben az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a férfi letartóztatását.
A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt, így a végzés nem végleges, de végrehajtható. ♦