kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Sok a bajunk a sportcsarnokokkal: nem épül új, ami épül, az is rohad szét

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

Végleg pont került a Vácra tervezett multifunkciós rendezvénycsarnok tulajdonképpen még alig elkezdődött történetének a végére. A kormány ugyanis több, valamilyen okból ellehetetlenült beruházás esetében döntött korábbi határozatának visszavonásáról. A Magyar Közlönyben pénteken megjelent döntés szerint ezek közé tartozik a váci multifunkcionális sport- és rendezvényközpont is. Nem épül tehát meg a beruházás, s ami már évekkel ezelőtt elkezdődött, azzal is sok a probléma. Két beruházás fordulatos története.

A tavalyi választás után a megalakuló képviselőtestület – amelyben az Összefogás Vácért ellenzéki koalíciónak kétharmados többsége van – egyik első döntése volt, hogy jelezték: mivel az új csarnok működtetésének részletei nincsenek kidolgozva, s fenntartására a város nem rendelkezik pénzzel, elállnak az beruházástól. Helyette a kormány által megítélt csaknem ötmilliárd forintot más, fontosabb célokra költenék.

Ebből komoly politikai vita bontakozott ki. A képviselőtestületben jelenleg kisebbségben lévő kormánypárti képviselők azzal vádolták a városvezetést, hogy politikai okokból hozta meg döntését és nem szakmai alapon. Eredménytelennek bizonyultak azok a tárgyalások is, amelyek során megpróbálták a beruházásra szánt pénzt más célokra átcsoportosíttatni. Végül egy újabb csavar volt a történetben, hogy a kormánypárti többségű balassagyarmati önkormányzat bejelentkezett a kétmilliárdra, ők egy hasonló építményt terveznek ugyanis városukba.

A tervek szerint 2019-re el kellett volna készülnie

Teljes egészében állami forrásból multifunkcionális rendezvénycsarnok épülhet a Szérűskertben, a létesítmény a tervek szerint 2019-ben készül el – derült ki Rétvári Bence államtitkár, Fördős Attila akkori polgármester és Pető Tibor alpolgármester 2017 karácsonya előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A 3000 férőhelyes rendezvénycsarnok tervéről először 2016-ban esett szó, akkor Harrach Péter országgyűlési képviselő tett bejelentést az elképzelésről. A városházi sajtótájékoztatón Fördős Attila polgármester – köszönetet mondva a kormánynak a beruházás tervbe vételéért – megfogalmazta: a rendezvénycsarnoknak köszönhetően egy kiemelkedő jelentőségű új létesítménnyel gazdagodhat a város.

Rétvári Bence államtitkár bejelentette: a kormány a kiemelt állami beruházások közé sorolta a váci fejlesztést.

A funkciókról szólva Pető Tibor alpolgármester elmondta, hogy a 3000 néző befogadására alkalmas létesítmény nemzetközi mérkőzések, akár világeseményekhez kapcsolódó összecsapások lebonyolítását is lehetővé teszi majd több sportágban, ezen kívül koncerteknek és más kulturális programoknak, vásároknak ugyancsak helyet adhat a csarnok, s nagyon lényeges, hogy a felszíni parkoló mellett mélygarázs is készül az épülethez.

Az üzemeltetéssel kapcsolatban elhangzott: ez az önkormányzat feladata lesz, de a szükséges forrás előteremtésében nagy segítséget jelent majd, hogy párhuzamosan a Bán Márton utcai meglévő sportcsarnok üzemeltetését átveszi a várostól a Váci Tankerületi Központ.

A Magyar Közlönyben 2017-ben megjelent kormányrendeletből az olvasható ki, hogy a sport- és rendezvénycentrum kivitelezése 2019-ben zárulhat le, addig ugyanis minden költséggel együtt 4.968.181.000. forintot különít el erre a célra a kormány a központi költségvetésben.

Az első ütem még elindulhatott

Az első ütemre a támogatási szerződést 2018. március 28-án írta alá az önkormányzat, s ennek keretében csaknem 2 milliárd forint forrást biztosítottak. Az első ütemmel kapcsolatos támogatási szerződés 2019. március 31-én lejárt, ezért a korábbi, még Fördős Attila vezette önkormányzat kezdeményezte annak meghosszabbítását.

A választás után az új önkormányzat gazdasági – városfejlesztési bizottságának első ülésén viszont úgy döntöttek, hogy javasolják a kormánnyal kötött szerződés felmondását.  A város azt kérte a kormánytól, hogy a sportcsarnokra szánt pénzt inkább más célokra adja. A döntést a képviselőtestület is támogatta.

“Álláspontom szerint egy ilyen volumenű sport- és rendezvénycsarnok esetében figyelembe kell venni a gazdasági, fenntarthatósági szempontokat, valamint azt is, hogy milyen kapacitás kihasználtsággal üzemelne ez a létesítmény. Mindezek alapján nem tartom elfogadhatónak, hogy egy ilyen méretű csarnok épüljön meg úgy, hogy az önkormányzat nem látja előre pontosan a megvalósult beruházás későbbi költségvetési kihatását, mely nagyságánál fogva feltételezi az önkormányzati költségvetés súlyos megterhelését, akár ellehetetlenítését. Véleményem szerint azonban számos olyan terület van a városban, mely fejlesztésre szorul és belátható kereteken belül az önkormányzat képes azok fenntartására” – írta Matkovich Ilona polgármester az előterjesztésében.

A politika is megjelent: ki kérjen bocsánatot?

Szinte rögtön az új vezetés szándékának nyilvánosságra kerülése után ellenkampányba kezdett a Fidesz váci szervezete a Szérűskertbe tervezett, az új városvezetés által aggályosnak tartott multifunkciós sportcsarnok megépítése ügyében.

“Matkovich Ilona új balliberális polgármester politikai bosszúhadjáratot folytat Vácon, és ennek a városi polgárok látják a legnagyobb kárát. Példa nélküli Vácon, hogy egy polgármester 5 milliárdos kormányzati ingyenpénzt utasítson vissza!” – áll a Fidesz váci szervezet által tavaly novemberben szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Kifogásolják, hogy a két volt alpolgármester nem kapott bizottsági helyet, és szerintük a meghirdetett takarékossággal ellentétben inkább nőttek a kiadások például azáltal is, hogy a korábbi kettő helyett három alpolgármestert választottak.

Az idei januári testületi ülésen már heves szócsatákat hozott a lemondott beruházás ügye. Az önálló képviselői indítványok sorát Mokánszky Zoltán, a Fidesz-KDNP képviselőjének javaslata nyitotta, aki azt szerette volna elérni, hogy Matkovich Ilona polgármester kérjen bocsánatot a város polgáraitól, hogy megalapozott számítások nélkül lemondott az ötmilliárdos multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok építésének lehetőségéről.

Matkovich Ilona kikérte magának, hogy neki meg kellene követnie bárkit is. Megismételve önmagát, elmondta: egy ekkora csarnok fenntartására jelenleg nincsen pénze a városnak. Jelezte, decemberben pont az ellenzék javaslatára fogadták el azt a nyolc pontot, amelyben azt kérik a kormánytól, hogy ezt az összeget más fejlesztésekre használhassák fel.

A vitát végül Rozmaring Sándor (Összefogás Vácért) javaslatának elfogadása zárta le. A képviselő azt kérte, hogy a volt városvezetők kérjenek bocsánatot a város polgáraitól azért, hogy 2018 óta nem valósult meg a fejlesztés, és nem készült a projekttel kapcsolatban semmilyen megvalósíthatósági tanulmány sem.

Időnként eldurvultak az indulatok

Megfenyegették a hétvégén Matkovich Ilona polgármestert – hangzott el abban a telefonos interjúban, amelyet a Klub Rádió Reggeli gyors című műsora készített tavaly november 25-én, még a témáról döntő testületi ülés előtt a városvezetővel. A beszélgetés apropója a Szérűskertbe tervezett multifunkciós sportcsarnok projekttől való elállás felvetése volt.

A sportcsarnokra már négyszer írtak ki közbeszerzési pályázatot, egyik sem volt sikeres. Matkovich Ilona azt mondta a rádiónak, nem politikai döntéseket akarnak hozni, hanem ésszerű, gazdasági szempontokat tartanak szem előtt. Ez nem mindenkinek tetszik. Annyira nem, hogy már meg is fenyegették, megverik, ha este elkapják az utcán.

Van egy másik sportcsarnok, aminek az építése évek óta áll

Évekkel ezelőtt a Szérűskertben elkezdődött egy másik sportcsarnok építése is, amelyet a váci férfi kézilabda-csapat szeretett volna tető alá hozni. Ám utólag kiderült, hogy valamit nagyon elszámoltak, mert a dr. Schoffer Attila vezette klub nemrég csődbe ment, csapatát visszaléptette az első osztályú bajnokságtól, az utánpótlás pedig a női kézilabda-csapat égisze alatt folytathatja.

Gyakorlatilag áll a Szérűskertben épülő új kézilabda edzőcsarnok építése – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a képviselőtestület legutóbbi ülésére készített beszámolóban dr. Schoffer Attila, a beruházásért felelős Váci KSE elnöke ezt írta: “Jelen pillanatban a következőképpen állunk a KSE csarnok építésével: az előző beszámolóhoz képest változás nem történt”. Mint korábban megírtuk, a “szárnyaló” építőipar miatt gyors ütemben emelkedő árak következtében a beruházás várhatóan kétszer többe kerül a tervezettnél és az átadás is már hónapok óta csúszik – írtuk tavaly márciusban.

“A csarnok már 80 százalékban kész. Még ki kell csempézni, felrakni a szanitereket, felszerelni az ülőkéket a lelátóra, és lerakni a parkettát. De semmi sem a tervek szerint zajlik, mert ahogy a gazdaság és az építőipar dübörög, úgy egyre drágább az alapanyag és egyre kevésbé lehet megfelelő munkaerőt találni. Ehhez jön még hozzá, hogy az építőanyagokból is hiány van. Az október szerintem még rá fog menni a parkettázásra a csúszások miatt. Ha viszont az megvan, akkor már csak a használatbavételi engedély kell, aztán indulhat az edzés és a játék” – mondta a klubelnök 2018 szeptemberében a Váci Naplónak.

A klub csődje miatt teljesen bizonytalan, mi lesz az építmény sorsa. A város nyilván nem akar belépni tulajdonosként, hiszen a befejezésre nincs pénze, hacsak nem találnak egy támogatót. Jelenleg a tulajdonosi viszonyok, a felvett hitelek miatti banki követelések is meglehetősen kusza helyzetet teremtenek, s egyelőre nem vállalta senki, hogy ebben a dzsumbujban rendet tegyen és befejezze a beruházást. (képünkön: a zalaegerszegi rendezvénycsarnok látványképe)