Iski László, a Václiget és Mátialiget Civil Egyesület vezetője beszámolt arról, hogy augusztus 14-én, péntek délután ismét illegális szeméthalom jelent meg Václiget területén. Egy idős hölgy halt meg, akinek az örökösei egyszerűen oldották meg a hagyaték elszállítását: felfogadtak egy illegális szemétszállító brigádot, akik fillérekért összeszedték a meghalt asszony holmiját és kidobták az erdő szélén.
Az elnök Facebook-posztjában beszámolt arról, hogy az észlelést követően azonnal értesítették Vác Közterület-felügyeletét, akik rögtön a helyszínre siettek, dokumentálták az eseményt és továbbították az információt az illetékes hatóságnak. Ezután az egyesület tagjainak segítségével még aznap este beszedték az illegális hulladékot, majd átmeneti tárolóhelyszínre szállították azt, ahonnan – az elmúlt vasárnap folyamán – a hulladékgazdálkodás munkatársai vitték el engedéllyel rendelkező hulladékgazdálkodó telephelyére.
A vezető azt is elmondta, hogy az egyesület tagjai természetesen azonnal megkezdték a felderítést az ügyben, melynek eredményeképpen eljutottak az illegális hulladék kiindulási pontjához. A szemét Kisvácról érkezett a régi Vetés utcából, amit most már Vetési Pál utcának hívnak. Ottjártukkor üres volt a ház. Az adatgyűjtés során ismertté vált előttük, hogy az előbb említett ingatlanban egy idős néni lakott, aki idén januárban elhunyt. Neki volt egy fia, aki már korábban meghalt. Az ő lánya örökölte a házat, akinek a bejelentett állandó lakhelye Szobon, a Köztársaság utcában található.
Minden bizonnyal mostanában érhetett véget a hagyatéki eljárás a házat illetően. Az ingatlan tulajdoni lapjára a szemétkiszórás napján került rá egy széljegy, ami tartalmazza az örökös tulajdonjog iránti bejegyzési kérelmét. Az egyesület fel fogja keresni az érintett hölgyet, mivel az illegális szemétlerakás az ő tudatos vagy felelőtlen döntésének a következménye. A lakáskiürítést egy kis csapat (két férfi és egy nő) végezte utánfutóval, egy zöld Ford Escort és egy régi, fehér Golf segítségével.
Az elnök elmondta: „Véleményünk szerint nehezen feltételezhető egy ilyen brigádról, hogy ők engedéllyel rendelkező hulladékgazdálkodó telephelyére szállítják majd a lakás lomjait, így a tulajdonos felelőssége kétséget kizáróan megállapítható. A felelőtlen megbízó abba sem gondolt bele, hogy az elhunyt személyes holmijainak ilyen módon történő eltávolítása kegyeletsértő. A további lépéseink attól függőek, hogy a személyes találkozó során mi történik”. ♦