Már évek óta tapasztaljuk, hogy a kétezer éve szűk keretek között tevékenykedő, olykor bírálatok kereszttüzébe kerülő, a bűn útjára tévedt papok miatt többször megbélyegzett katolikus egyházban megjelentek a friss hangok. Ezeket erősíti, hogy manapság a vatikáni trónon olyan pápa ül, aki hajlott kora ellenére is nyitott az újra és már számos lépést tett a megújulás felé. Idehaza azonban még meglehetősen kitaposatlan ösvényeken járnak azok a fiatal papok, akik megpróbálnak közelebb kerülni az emberekhez. Olykor aztán falba is ütköznek, mint Hodász András atya, aki váratlanul törölte addig nagyon népszerű profilját a Facebookról, pár napja pedig közölte: az Instagramon elérhető Papifrankó című oldala végleg leáll.
A Váci Egyházmegye fiatal papja, Torma Zsolt Joel, akit Beer Miklós püspök 2018 júniusában szentelt fel, a személyes szolgálaton túl szintén a közösségi térben próbál minél több emberhez eljutni. Facebook-oldalának több mint másfélezer követője van, önálló weboldalán pedig akár személyes beszélgetésbe is kezdhet bárki vele.
„Torma Joel vagyok, római katolikus pap. Szeretem az egyházamat, amelyben szolgálhatom az Istent és embertársaimat. Szeretem a papságomat, amelyben Krisztust közvetíthetem az emberek számára. Szeretem az embereket, akikhez küldetésem szól!” – írja bemutatkozásként, kiemelve jelmondatát: „Veletek együtt vagyok hívő, és csakis értetek pap.”
Érdekes életutat járt be a fiatal pap, aki jelenleg a Vác-alsóvárosi Szent Miklós Plébánia lelkipásztora. „1985-ben születtem Cegléden, nyolc gyermekes család harmadik gyermekeként. Gyermekkoromat Abonyban töltöttem, ahol már iskolás éveim elején bekapcsolódtam a Szent István király plébánia életébe. Ezekben az években kezdett el bennem formálódni a papi hivatás gondolata. Ebben nagy szerepe volt Nagy András c. apát, nyugalmazott plébánosnak, aki máig fontos példakép számomra. Általános iskolai tanulmányaim után egészségügyi szakiskolát végeztem, majd 2006-ban érettségiztem” – olvasható életrajzában.
A szolgálat felé egyre elkötelezettebb fiatalember négy évet töltött külföldön a Betlehemről, Szűz Mária Mennybevételéről és Szent Brúnóról Nevezett Monasztikus Szerzetescsaládban Franciaországban és Izraelben. Az itt megélt négy év után Beer Miklós akkori váci megyéspüspöknél jelentkezett a papságra, az egyházi vezető az Egri Érseki Papnevelő Intézetbe küldte őt.
Pappá szentelése után aktívan kezdte használni a virtuális világot. Egy interjúban ezt mondta: „Még én is a fiatalok közé tartozom, így nagyjából ismerem a problémájukat, legyen az párkapcsolati, személyiségfejlődéssel kapcsolatos vagy iskolai, egyetemi nehézség, esetleg elakadás a szülőkkel való kapcsolatban. A fiatalok kapcsolati hálója is megegyezik nagyjából az enyémmel, ők is jelen vannak az online világban, én is próbálok ott szólni másokhoz. Mert nem elég azokhoz szólni, akik eljönnek a templomba, ami jó esetben a társadalom csupán tíz százaléka, ami azért, valljuk be, kevés.”
Megnyilatkozásaiból kiderül az is, pontosan tisztában van a közösségi oldalak hátrányaival is. Ezért egy saját profilt is fenntart a barátai, a családja és a közeli ismerősei számára. „A privát oldalamon vannak olyan családi és baráti fényképek rólam, amit – bár nincsen bennük semmi különleges – mégsem akarom, hogy mindenki lásson. A közeli ismerőseimnek Joel vagyok, és nem a papot látják, és akarják bennem látni 0-24-ben – ez lehetetlen is –, a privát oldalam nekik szól. Azok számára, akiknek Joel atya vagyok, ott a nem magán profilom, rajta a mise- és gyóntatási rendekkel, előadásaim és a jegyesoktatásaim időpontjaival, napi igékkel.”
A fiatal pap is helyenként szűknek tartja a jelenlegi egyházi kereteket, de a legutóbbi Vatikáni Zsinat szerinte kijelölte a végigjárható utat. „Jelenleg is folyamatában vagyunk annak a közösségi egyház kiépítésének, amit Jézus elvár tőlünk. Ha valamin dolgozni kell, az az, hogy minél inkább közösség legyünk, ne csak templomba járók. Nem hiszem, hogy azon van a hangsúly, hogy végezzük a liturgiát” – nyilatkozta a Mandinernek nemrég.
Érdekes választ adott arra kérdésre, hogy „Beer Miklóst – aki önt felszentelte – eléggé megcibálta a média a migránskérdésben. Mit gondol erről?”
„Kérdésem, hogy Jézus nem arról beszél az evangéliumban, hogy ‘amikor idegen voltam, befogadtatok, éheztem, ennem adtatok’? Ha innen indulunk, akkor mind Ferenc pápa, mind Beer Miklós nyilatkozata az evangéliummal összhangban van. Ennyit tudok ezzel kapcsolatban mondani” – válaszolta. Később megjegyezte: „Mindenesetre a pápa, a püspök vagy akár egy katolikus pap is Jézus szavaival összhangban adhat nyilatkozatot, teljesen mindegy, hogy milyen az országban a politikai hangulat.”
Joel atyát június 1-jével Marton Zsolt püspök kinevezte a Váci Egyházmegye ifjúsági lelkészhelyettesévé. ♦