Ebben az esztendőben is a hagyományos keretek között ünnepel városunk augusztus 20-án. A központi ünnepségre csütörtökön 18 órától a Konstantin téri Szent István szobor környezetében kerül sor. Az Államalapítás és Szent István előtt tisztelgő ünnepségen Meláth Attila Pro Urbe-díjas baptista lelkész végzi el az új kenyér szentelését, illetve mond ünnepi beszédet. Ezt követően Matkovich Ilona, Vác polgármestere átadja az idei díszpolgári címmel járó elismerést és a Pro Urbe kitüntetéseket.
Az ünnepségen közreműködik a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, a Váczi Néptáncegyüttes, Bodolai Péter operaénekes, valamint a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium – közli a városháza.
A váci rendezvény részeként augusztus 22-én szombaton este héttől a székesegyházban dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész ingyenes hangversenyét élvezhetik az érdeklődők, melyen közreműködik Bénikné Dézsi Bernadett operaénekes.
Az ünnepnapon városunk nyitva tartó kiállítótermei belépődíj nélkül látogathatók. A városi ünnepség helyszíne rossz idő esetén a Madách Imre Művelődési Központ. ♦