Nincs békesség a színházak körül. Messziről úgy tűnik, a szakma konfrontálódik a politikával, valójában azonban ennél sokkal mélyebbek e konfliktus gyökerei. És persze mindenki győzni akar. A néző is, hiszen ő azért fizet, hogy jól szórakozzon, legalább egy kicsit többé, mássá váljon az előadás végére. Értéket szeretne kapni, bárhol is vált jegyet. A Váci Dunakanyar Színház is új ösvényt tapos, miután egy indulatoktól sem mentes igazgatóváltáson és a vírusjárvány okozta leálláson van túl. A vezetés a kiutat egyebek között abban látta, hogy tapasztalt szakmai támogatót keresett és talált Orlai Tibor személyében, aki az Orlai Produkció vezetője. Vele beszélgettünk a városi teátrum, és általában a színház jelenéről, jövőjéről.
Egy ilyen kisvárosi színháznak, mint a váci, harminc kilométerre Budapesttől, van-e létjogosultsága?
„Szerintem van, hiszen miért kellene egy kis településnek a fővárostól függenie? Miért kellene a váci közönségnek harminc kilométert utaznia azért, hogy jó színházat lásson? A váci mellett számos példát említhetünk, hiszen Budaörsön vagy Szentendrén is működik színház, természetesen nem állandó társulattal és nem napi előadásokkal. De befogadószínházként, a nézői igényekhez igazodva, minőséget nyújtva, feltétlenül van létjogosultsága.”
A Színház- és Filmművészeti Egyetem körül zajló események sok emberben úgy csapódnak le, hogy vannak jobb- és vannak baloldali színészek, teátrumok. Valóban ily módon osztódik meg a szakma?
„A színházi szakmában is van megosztottság, ahogy ma tulajdonképpen a tudományban, a médiában és a kultúrában általánosan is. Nekünk itt Vácon is az a feladatunk, hogy ezt áthidaljuk, mindenki számára elfogadhatóak legyünk, hiszen mi nem jobb- vagy baloldali nézőknek csinálunk előadást, hanem mindenkinek, aki szereti a színházat. És szerintem ez a feladata minden alkotónak, színésznek, függetlenül attól, hogy magánemberként hogyan szólal meg egy adott témában. Amikor színpadra lép és felmegy a függöny, csak nézők vannak. Mindenütt ugyanolyan emberek, mint Budapesten, vagy mondjuk Celldömölkön vagy Vácon.
Ebben a mostani, konfliktusos színházi világban egy független színházi vállalkozásnak, mint amilyen az Orlai Produkció, milyen a helyzete?
„Hát nem könnyű, az biztos. Alapelvünk, hogy nem veszünk részt az aktuálpolitikában. Előadásaink viszont olyan témákról szólnak, amelyek az embereket érdeklik és nekünk is van ezzel kapcsolatban mondanivalónk. Mivel mi hozzuk létre az előadásokat, a döntés egy csapatmunkán alapul. Természetesen vannak témák, amelyek vissza-visszatérnek, mint például a családon belüli erőszak, amely már több produkciónkban is hangsúlyosan megjelent. Az idén is tervezünk egy érdekes előadást Péterfy-Novák Évának az Apád előtt ne vetkőzz című könyvéből Péterfy Bori és Pataki Ferenc főszereplésével, Tasnádi István rendezésében. De napi téma a rasszizmus is, megjelenik a színpadon a város-vidék ellentét, az idősek elfogadása körüli problémák sokasága.”
Ön egy cég vezetőjeként látja a kassza tartalmát. Ma a színházi világban ennek fényében sok kompromisszumot kell kötni, vagy még van némi mozgási szabadság?
„Szerencsére még viszonylag tágak a döntési határok, de azért jól látható, hogy a pénzügyi helyzet miatt a színházak egyre kevésbé tudnak sokszereplős, nagydíszletes produkciókat összehozni. Igazából mi nem a humán költségeken próbálunk spórolni, mert úgy gondolom, hogy ebben a komoly kihívást okozó vírushelyzetben meg kell adni a lehetőséget, hogy a tartalékokat fel tudják tölteni a művészek és a háttérben dolgozók is. Mert azt soha ne felejtsük el, hogy a színház nem csak a rivaldafényben álló színészekről szól, hanem sok más emberről is, a műszakiaktól az öltöztetőkön át a fodrászig és a világosítóig, akik nélkül nincsen színház.”
Egy színházi producer jár színházba?
„Persze! Egyrészt, mert szeretem és még ma is lázba hoz egy-egy jó előadás. Másrészt figyelem a szakmát, a trendeket, hogy mi zajlik körülöttem. Igazából mindenevő vagyok, mindent megpróbálok megnézni, ami engem érdekel, vagy olyan előadásokat, amelyek valami különlegességet ígérnek. Az egyik ilyen nagy élményem a közelmúltból Bodó Viktornak az Örkény Színházban játszott Rómeó és Júlia átirata Kertész utcai Shaxpeare-mosó címmel.”
A vírusjárvány tavaszi időszakában a Madách Színháznak volt egy érdekes kísérlete, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter a lakásukban kialakított kis „színpadon” adta elő Carol Rocamora Örökké fogd a kezem című művét, amely Csehov életét és szerelmét dolgozta fel. Mindezt az interneten közvetítették, mégpedig úgy, hogy jegyet váltottak rá a nézők. A hírek szerint nagy sikere volt az előadásnak, amely sokak szerint egy kaput nyitott ki a színházak előtt. Van az online-nak jövője a színházi világban?
„Erről mi már sokat beszéltünk, több szakmai fórum is volt a témában. Én tartok tőle, hogy a járvány még sokáig velünk lesz, hiszen az emberiség sokat tett a környezete rombolásáért, és szükség lesz arra, hogy ily módon juttassuk el a nézőkhöz az előadásokat. De ez soha nem lesz ugyanaz az élmény, mintha elmegyünk a Katonába, a Madáchba vagy a Vígbe. Ennek ellenére most nekünk és az alkotóknak az az egyik nagy feladatunk, hogy megtaláljunk egy olyan hiteles közlési formát, amely online is működik, és bár nem ugyanolyan, mintha ott ülne a nézőtéren valaki, de mégis maradandó élményt ad. Vannak már kísérletek, nem csak itthon, hanem külföldön is. Ha megint felerősödik a járvány, ez lehet az egyik út, amin a színházak járhatnak” – mondta befejezésül Orlai Tibor producer. ♦