Püspöki szolgálata idején négy interjúkönyv jelent meg Beer Miklóssal, aki nyugalmazott főpásztorként ezúttal nagymarosi otthonában készítette el a sorozat zárókötetét Réti Józseffel, a korábbi kiadványok szerkesztőjével. A befejező, ötödik rész – Hozzád megyek címmel – október 15-től kapható.
Több mint egy éve ment nyugdíjba az idén 77 éves Beer Miklós, aki azóta létrehozta a Szent Ferenc Szegényei Alapítványt, és csatlakozott a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjához Nógrád megyében. Az alapítvány emellett fogyatékos otthont, gyermekkórházat támogat.
A nyugalmazott váci püspök Nagymaroson él, rendszeresen besegít a környék plébánosainak, misézik a szomszéd falvakban, közben pedig előadásokat, lelkigyakorlatokat tart szerte az országban. Rendszeresen jelentkezik videóüzenetekkel is a blogján (Beer Miklós videóblogja a Youtube-on). Az új kötetben úgy fogalmaz:
A sűrű hivatali programok egyik napról a másikra értek véget. A reggeli postabontás, a programegyeztetések, a plébánosok, polgármesterek látogatásai, a tárgyalások. Zsúfolt volt az életem, leginkább a hétvégéken. Mentem bérmálni, templomot megáldani, misét mondani szerte az egyházmegyében. Hivatali időm végül lejárt – egy év ráadást is kaptam –, és elköszöntem. Nem éltem meg törésként a változást.
Amikor eljöttem Vácról, a tárgyaim töredékét hoztam csak magammal, a legtöbbet sikerült elajándékoznom. A költözéskor arra gondoltam, végre lesz időm egy kicsit olvasni, elrendezni a dolgaimat, átgondolni ötvenéves papi szolgálatomat. Aztán azon vettem észre magam, hogy gyorsan megtalálnak az új feladatok, az új kapcsolatok.
Korábban elmosolyodtam, amikor valaki azt mondta, egy nyugdíjasnak semmire sincs ideje. Ma is mosolygok, de már azon, hogy ez mennyire igaz. Az Úristen egészen új pályára állított. Utazásból alig lett kevesebb, sokfelé hívnak előadásra, könyvbemutatóra, lelkigyakorlatra. Mindig örömmel mentem és megyek bárhová, ahol kíváncsiak a gondolataimra.
A Beer Miklóssal készült új interjúkönyv október 15-től megvásárolható Vácott a Lyra Könyvesházban és a Káptalan Könyveskuckóban. A Hozzád megyek dedikálással egybekötött könyvbemutatója – a tervek szerint és a járványtól függően – november 12-én lesz a Credo Házban. ♦