„Gyermekkoromtól fogva egyik legnagyobb álmom, hogy Izlandot láthassam és ez az álom hihetetlen módon, de megvalósult egy egyhetes Erasmus képzés keretében. Tudni kell, hogy egy ilyen képzés rendkívül internacionális, tehát sokféle nemzet pedagógusai gyűlnek össze, cserélnek eszmét, módszert és akár testvéri kapcsolatokat építenek” – írja úti beszámolójában Weixelbaum Hildebrandt Laura, a Váci Madách Imre Gimnázium tanára.
„Részemről, mint mondtam, gyermekkoromtól lenyűgözött a viking kultúra. Olvasottan és felkészülten a sagákból, történelemből és folklórból utaztam hát Izlandra.
Esetemben a 2020-as év megpróbáltatásokkal teli volt és nagy bátorságot igényelt, hogy a könnyen változó törvények és szigorítások mellett is vállaltam a döntésem. És milyen jól tettem! Ugyanis csak egy kellemetlen és drága teszten kellett átesnem Keflavikban, majd hat óra elteltével jött az sms, miszerint nem vagyok koronavírus-fertőzött. Azonnal neki is vágtam Reykjavik felfedezésének és megmagyarázhatatlanul érdekes és titkos helyeket találtam teljesen ösztönösen a fekete, köves óceánpart mellett.
Úgy döntöttem, hogy megpróbálok erőt és energiát nem kímélve annyit látni és tanulni ebből a fantasztikus szigetből, amennyit csak bírok.
Természetesen tisztában voltam azzal, hogy tanulni mentem ki. Tekintettel arra, hogy a kurzusvezetőm általam választott tanfolyamán (Mindfullness and Meditation) én voltam az egyetlen, gyorsan haladtunk. Izland tökéletes volt arra, hogy az itthoni zaklatottságomat el tudjam feledni legalább egy kis időre. A skandináv országokban meg van engedve minden embernek, hogy addig nézzen ki a fejéből és álljon, üljön vagy feküdjön egy számára lenyűgöző látvány előtt, ameddig akar és ameddig nem zár a múzeum. Az egyetlen siettető tényező saját magam vagyok.
A fekete strand teljesen a hatalmába kerített
Az első napi szervezett, csoportos kirándulásom a nyugati partra vitt. Alapvetően nem szerettem az efféle kirándulásokat, de olyan magányos utazókkal találkoztam, mint én, így nem kellett számkivetettnek érezni magam. A vezetőnk lelkesedése átsütötte a kezdeti félelmeket egymástól és oldott hangulatot teremtett.
Először a vezetőnk, Sigurđ rokonának saját lótenyészetét néztük meg, mint extra stopot. Mert a lovaik a legcsodásabbak a világon. Ne mondd egy izlandinak, hogy póni, mert megsérted! Ezek a lovak a legbiztonságosabbak a világon, nem is engednek ide másféle lovat, nehogy megrontsa a vérvonalat.
Ezután vad lávamezők mohalepte, bokatörő lankáit és a láva legkülönlegesebb, megszáradt formáit járhattuk végig. Ez volt Vatnaleiđ, ahol egy troll és egy óriás gyermeke, Bardur lakott. Eltűnt az egyik gejzírben, de még mindig él, mint természetszellem és segíti az embereket.
Ezután a Saxhall nevű vulkanikus kráterre másztunk fel a rá kiépített futólépcsőkön.
Majd következett a Djupalonsandor beach, a fekete strand, ami teljesen a hatalmába kerített. Ott volt található négy viking kő. Mennél nehezebbet tud a delikvens megemelni, annál jobb egzisztenciára tehet szert. Ha a negyedik követ megemeli, dupla fizetést kap.
Ezután néztük meg a londrangari vízesést és a Kirkjufel hegyet, amit a Trónok harca nézői ismerhetnek.
Hétfő, kedd és szerda a tanulásé és a meditációé volt. Ezeken a napokon Reykjavikot jártam be és igyekeztem mennél több múzeumot megnézni. A leghíresebbek, amelyeket megnéztem: Saga múzeum, ahol az izlandi sagák viaszbábus feldolgozása látható a hozzájuk tartozó történettel.
Whales of Iceland – Izland tengeri bálnái és delfinjeinek gyűjteményei és élethű másai.
Phallogical museum – talán ez a legmegosztóbb, valakinek felháborítóbb. Mindenesetre, jó, hogy van egy ilyen, ami kulturális és természettudományos gyűjteménye a fallikus szerveknek.
Nemzeti Múzeum – Izland teljes kultúrája a legkorábbra datálható ott élt keltáktól, vikingeken át a XXI. századig.
Komputazás a jéghegyek között
Csütörtökön volt a leghosszabb egynapos utam a déli partra. Igazán mágikus és magával ragadó volt a hely és a vezető, aki csodálatos, nem csak régi, de saját tapasztalatai alapján megélt történeteket mesélt.
Hajnalban indultunk és az első megállónk egy hatalmas vízesés volt, a neve Gullfoss. Itt még a nap kellemesen sütött, de mikor feljebb értünk a hegyek közé, mintha felhőkben jártunk volna. Itt zajlott a Njal saga, amit nem mesélek el, csak annyit belőle, hogy megmutatja a történet, milyen egy viking nő. Ha megalázod, nem tudhatod, miképp bosszulja meg. Nem érdekli, hogy a bosszúja az ő életébe is kerül.
Jökurlsarla, a gleccserfolyó, ami minden nap változik, mégis az ősi földből származik. Egy komputazást tettünk a jéghegyek között.
Az izlandi gleccsertömeg hatalmas, mi ennek csak a töredékét láttuk. A nyolc kilométeres folyót jéghegyekkel és jéggyémántokkal. A vezetőnk mindent tudott Izlandról, amit tudni kell, sőt! Kiderült, az Izlandra települt vikingek nem csak a norvég király adói elől jöttek ide. A norvégok hasonló temperamentummal bírnak és bírtak, mint a németek: mindent rendbe tenni, rendben tudni. Egy ilyen társaság nem utazik az ismeretlenbe.
Nem. Akkoriban Európa nagy divatja volt a rozmárbőr. Rozmárból pedig akkoriban rengeteg volt Izlandon, persze ezek az északi telepesek majdnem kiirtották őket, és a rozmárok Grönlandra mentek, a rozmárbőr pedig kiment a divatból, helyét az elefántbőr vette át…
A fekete tengerpart hihetetlenül mágikus. Monumentális vulkáni őserő és fantasztikus bazaltorgonák tagolják ezt a csodálatosan komor tengerpartot. Érthető, hogy sok elmélet Izlandot jelöli meg a belső föld lejáratának helyéül. Ha csak azokra a titokzatos fekete barlangokra gondolok, a lelkem abba a mélységbe vágyik. És bármilyen melankólikusnak hangzik ez a gondolat, ott és akkor a legordasabb nyárspolgár is ezt érezné.
Megálltunk egy Thing-ekre (viking, peres vagy jogi gyűlések) használt helyen a Kleifar vízesésnél is, ahol a kristálytiszta vízben megmerítettük a kulacsainkat és vizet nyertünk. Mintha az időben mentem volna vissza, olyan természetes volt ez a mozzanat.
Útközben Simon, a vezetőnk három lenyűgöző elfes/tündéres történetet beszélt el. Azt is hozzátette, hogy Tolkiennek izlandi dadája volt, aki annyira nagy hatással volt rá, hogy megtanulta a nyelvet és elsajátította a folklórt. Sőt még könyvet is írt.
Az elfekről, vagy tündérekről megmaradt történetek
No.0. Egy apokriff
Ádámot és Évát meglátogatta Isten, hogy megnézze, mire jutottak és mennyi gyerekük van. Ők pedig attól tartva, hogy Isten elveszi tőlük a legkedvesebb gyermekeiket, elrejtették őket. Persze Isten tudta ezt. Háromszor megkérdezte, ennyi gyereketek van, biztos? És ők csak hazudtak tovább.
Erre Isten megmondta, tudja, hogy hazudtak, ezért a gyerekeik örökre el lesznek rejtve az emberek szemei elől. Ezek lettek a tündérek, akikkel nem tanácsos ujjat húzni.
No.1. Sztori
Egy férfi földet vett és farmerkodni kezdett. Volt egy kedves tehene, akit nagyon szeretett, de a tündérek mezéjere hajtotta legelni és másnap holtan találta. Újabb földet vett, de az is a tündéreké volt, akik bosszúból a szeretett feleségét ölték meg. Egy ember soha nem nyerhet a tündérek ellen.
No.2. Egy fiú testvérpár
A báty jóképű, atletikus és jó természetű. A fiatalabb csendes és visszahúzódó, aki gyakran el-el tünedezett. Sokan beszélték, hogy hova mehet. Egy karácsony előestéjén is ez történt, az idősebb báty pedig elhatározta, hogy megkeresi. Ment a havon, míg egy templomot talált, amin benyitott és látta, hogy az öccse a tündérhercegnőt veszi feleségül.
Kiabálni kezdett, hogy megzavarja a ceremóniát, de a főpap nagyon megharagudott rá, mert a legszentebb dolgot tette tönkre. Ezért megátkozta, hogy mikor újra jön a jég és itt találkoznak, a fiú meghal. A báty ezután teljesen megváltozott. Könyveket olvasott és pap lett belőle. Évek mentek, mikor a karácsonyi misét celebrálta, jégzajlás volt, megjelent a főpap, találkozott a tekintetük és a fiú azonnal holtan terült el a templom kövén.
No.3. Ez egy 25 éves történet
Egy jókora kő került az 1-es útra, amit háromszor próbáltak meg eltávolítani daruval, de ehelyett a gépek mentek tönkre. Hívtak egy látó nőt, aki már egyből megfeddte őket, hogy teljesen megőrültek, hogy a tündérek tulajdonát abajgatják?
A lovas, akinek arca megjelent az ablakban
Reykjavik előtt utolsó látványosságunk a Stjòrtnarfoss volt, aminek a háta mögé is be lehetett menni. Ez a hely annyira mélyen megérintett, hogy a könnyeim folytak, annak ellenére, hogy az olaszok a nyomomban szerfelett idegesítőek voltak a huhogásukkal. Mindennek ellenére a mindfullness and meditation tréningnek hála, fókuszáltam tovább és nem tudtak eltéríteni.
Amikor már sötétebb lett, egy gyönyörű és hátborzongató történetet mesélt Simon, amit, nem akarok nagyképű lenni, de már ismertem.
Egy diakónust a pap gyógyszerért küldött, aki délután ötkor mindig elment a szerelméhez, Gúđrunhoz (Istenjele).
Amikor a második adag gyógyszerért ment, hatalmas jégáradás volt, ami lesodorta őt a szép ezüst lováról és a jégzajláson szétvágódott a koponyája. Így találtak rá.
De ez nem zavarta meg a férfit abban, hogy délután ötkor ráüljön ezüst paripájára és bekopogjon a szerelméhez. Guđrun felült a szerelme elé, aki szokatlanul csendes volt. Kérdezgette, mi a baj, de a férfi annyit mondott: „Ma éjszaka az élő és a halott együtt lovagol.”
A lány hiába kérdezett bármit, csak ezt a választ kapta. A holdfény megvilágította a férfit és Guđrun meglátta a férfi koponyáját. Megrémült, mert a temető felé tartottak. A férfi be akarta rántani Guđrunt a sírba maga mellé, de a lány gyorsabb volt és elszaladt a templomba, ahol a pap, bölcs ember lévén, tudta, hogy ezzel nincs még vége. A férfi vissza fog jönni az élő szerelméért. Ezért keresztekkel és védő jelekkel vették körbe otthonában.
A lány aludni próbált, mikor szerelmének fehér arca jelent meg az ablakban. „Garrun, Garrun! Gyere velem!” – kérlelte. (A halottak nem tudják kimondani Isten nevét, Guđ.)
De a lány nem tartott vele és a pap visszaűzte őt a sírba.
Rengeteg dal szól erről a bizarr, de gyönyörű udvarlásról.
A nők szabad világa, ahol egy kedves hölgy a miniszterelnök
Az utolsó teljes napon először megnézhettük a Thingvellirt, ami a vikingek nagy gyűléspontja. Hatalmas, vulkanikus hegyorom, ami rendkívül barátságos mindennek a monumentalitásának ellenére. Az amerikai és európai lemez itt válik ketté. Az Öxarárfoss kisebb vízesés nagyon egzotikussá tette.
Aztán megnéztük a hatalmas erejű Skógafosst, aminek szürkés vize egészen meghökkentő.
Majd jött a jó kis gejzír, ami akkor és úgy tör ki, ahogy neki tetszik. Az az érzésem, mintha kameraérzékeny is lenne. Személy szerint nagyon kellemesnek éreztem a szulfur (kén) illatát. Egy ilyen gejzír 80-100 fokos lehet, tehát nem érdemes túl közel menni. Szerencse volt, hogy alig volt turista, így tülekedni se nagyon kellett, hogy láthassam a gejzír kitörését.
Majd vissza Reykjavikba, ahol még keringtem egy kicsit és jól kiköltekeztem. Izlandon, tekintve, hogy a világ egyik legdrágább országa Japán és Oroszország után, ez nem nehéz. De ittam egy kávét, a Mokka Kaffi-ban ami az izlandi írók és művészek törzshelye az eszmecserére.
A Halgrimirskirkjával szemben állva arra döbbentem rá, hogy a templom egy óriási Thor kalapács, egy Mjöllnir, aminek a fogantyúját picike kereszt jelzi, hogy mindennek ellenére katolikus a templom és mossák kezeiket, hiszen Izland keresztény. Olyan ez, mint a jéghegy, ami a víz felszínén kis aranyos, alul ellenben brutális és hatalmas. Ez az izlandi néplélek. Javíthatatlanul természeti és pogány.
Ennyire északra már nemigen fűlött a foga a római inkvizítoroknak. Bár ma nekem sikerült leégetni a nappal az arcomat. De valljuk be, ez ritka jelenség. Pláne északon, ahol a sötétség 10 hónapig tart és az időjárásnak köszönhetően az áram is elmegy órákra.
Ha ismerik az izlandi sagákat, gyakori elem, hogy a főhős a legkülönfélébb módokon végzi ki az ellenségeit. Mégis hogy jutottak el idáig, a mai teljes békéig? Alapvetően a rabszolgatartó demokráciára épült a rendszerük, és annyira szoros ismeretségben és rokonságban vannak, hogy az adott szó megszegésének, a gonosztettnek, csalásnak, hazugságnak, aljaskodásnak híre megy és az illető „törvényen kívülivé” válik. Senki lesz egzisztenciálisan. Ilyen egy szoros és dinamikusan jó irányba tartó közösség.
Az itteni miniszterelnökük egy negyvenes, fiatal nő, Katrín Jakobsdottir, akit minden izlandi imád, annyira jól vezeti az országot. De a viking nő archetipusa nem a porig megszégyenített nő, aki inkább a férje mögé bújik! De nem ám! Egyenrangú és nem is kell küzdenie az egyenrangúságáért. Nem kényszerítik a nőket olyan szerepekbe, amit nem akarnak. Szabadok és döntéseik lehetnek, amiért nem veti meg őket a társadalom.
Talán majd a Z generáció megvalósítja az izlandi álmot!” – írja Laura. ♦