Nehezményezi Csereklye Károly, hogy nem kapott válaszokat, de javaslatokkal élt

Sajtótájékoztatót tartott Csereklye Károly (Váci Szívvel Mozgalom) önkormányzati képviselő, aki továbbra is azt nehezményezte, hogy a tavalyi évben nem kapott válaszokat kérdéseire a város vezetésétől. Emellett beszélt arról is, hogy javaslatokkal élt az idei munkatervvel kapcsolatban is.

„2020 októberében polgármester asszonynak eljuttattam a Váci Sport Kft-ben esetlegesen felmerülő problémákat. Akkor ígéretet kaptam, hogy a vizsgálat elindult. Sajnálatos, hogy 2020 októberétől erre a vizsgálatra még a mai napig nem kaptam választ. Ugyanakkor kértem a polgármester asszonyt, hogy a sport kft-nél lévő, 2016 január 1-től 2018 december 31-ig lévő számlákat, szerződéseket legyen kedves, juttassák el, hogy itt is esetleges vizsgálatokat, vagy ne adj Isten felmerült problémákat, visszaéléseket fel tudjuk tárni” – mondta.

A városatya szerint erre azt a választ kapta, hogyha 428 ezer forintot befizet, akkor a befizetés után 45 napon belül meg fogja kapni a közadatkérési papírokat.

„Ez számomra egy kicsit döbbenetes, hogy a Vác város egyedüli tulajdonosa a kft-nek, közpénzből üzemel és egy képviselő, ha közadatot kér, azt 428 ezer forint befizetésével tudja csak megkapni.”

A képviselő arról is beszélt, hogy még év végén tett 11 pontban javaslatot a 2021-es munkatervre. Ezekből is megosztott néhányat a sajtó képviselőivel.

„A 11 pontból az egyik pont a váci lakásbér program beindítása és helyzete, illetve lehetősége. Ezek mind a polgármester asszony, illetve a csapatának választási pontjai voltak, ez a választásban szerepelt. A következő Vác Városfejlesztő Kft tagvállalatainak havi beszámolója a képviselőtestületi ülésen. Ez eddig megvolt 2019 előtt, ez most nemhogy napirendre került volna, még el is törölték. Tájékoztató a külterületi főútvonalak leaszfaltozásáról. A tiszta levegő Vác városi program állásáról, a hulladékudvar kialakításáról, beindításáról és sorolhatnám még így tovább.”

A képviselő javaslatai közül egy sem került be a munkatervbe, mint mondta azért, mert Matkovich Ilona polgármester szerint ezek a témák egyedi jellegűek.

Végül pedig kitért arra, hogy őt az elmúlt időszakban támadások érték azzal kapcsolatosan, hogy több tízmillió forintot vett fel alpolgármestersége idején. Mint monda tavaly év elején kikérte a Magyar Államkincstártól, hogy akkoriban mekkora jövedelmet kapott. Ezt szívesen bemutatja bárkinek, de kérte a mostani és a korábbi tisztségviselőket is, akik a testületben ülnek, hogy ők is tegyék ezt meg és csatolják a vagyonnyilatkozatukhoz.

Úgy tudjuk a hétfői sajtótájékoztató óta Csereklye Károly a költségvetéssel kapcsolatosan is nyújtott be javaslatokat.

A városvezetés szerint minden alapot nélkülöz Csereklye Károly nyilatkozata

A városvezetés egyre nagyobb értetlenkedéssel fogadja Csereklye Károly képviselő minden alapot nélkülöző sajtótájékoztatós nyilatkozatait. Most éppen egy olyan ügyben tolná át a felelősséget a polgármesterre, mely sem valóságtartalmában, sem jogi értelemben nem állja ki egy felelős ellenzéki képviselőtől elvárható magatartás próbáját.

Csereklye Károly most sem nyilatkozott arról, hogy megtette-e képviselői kötelességét és élt-e feljelentéssel az állítólagos visszaélések miatt. A képviselő úr határozott kérésre sem adta át sajnos a vádjait állítása szerint megalapozó dokumentumokat.

Az minden valóságalapot nélkülöz, hogy Matkovich Ilona polgármester az általa említett összeget várta volna el bármelyik közadatkérése teljesítéséhez. A jelenlegi városvezetés már több vizsgálatot indított különböző ügyekben, amelyek eredményéről folyamatosan tájékoztatják a nyilvánosságot.

Felkérjük a képviselő urat ugyanakkor, hogy a jövőben a megfelelő tájékozódás után, felelősségteljesen forduljon a váci polgárokhoz mondandójával. ♦