„Az ember akkor fog odafigyelni a levegőszennyezésre, ha fájni fog neki a lélegzetvétel, de akkor már késő lesz.” (John Biosfera Valentin) Szó szerint nagy port kavart az 1990-es évek elején, amikor általános iskolások vérvizsgálatából kiderült, hogy magasabb a légszennyezésből eredő nehézfém expozíció, mint az a megengedett egészségügyi határérték. A város rövid-, közép- és hosszútávon tervezett a szennyezés csökkentésre.
Elkezdték az iskolákat és lakótelepeket a kettes úttól „biofallal” elválasztani, az emberi életre veszélyes légszennyező gyárak tevékenységét leállítani (pl. Producem Kft.) a kevésbé szennyezőket levegőmérésre kötelezni. A városban három, folyamatos mérőállomást telepítettek és volt, aki folyamatosan figyelte az eredményeket, tájékoztatta a lakosságot az esetleges veszélyről. Mobil mérőkocsikkal elkezdték a kettes út szennyezését bemérni, és az eredmények alapján sikerült elérni a hosszú távra kitűzött legnagyobb célt, az elkerülő út megépítését.
Vác az ország városainak példaképe lett, ahol nem csak a törvényi kötelezettségeket vették számba, hanem a város mindent megtett a lakók egészségének védelme érdekében.
Azóta eltelt harminc év és mintha megfeledkeztek volna a városra leselkedő légszennyezés elleni küzdelemről. A biofalak még állnak a kettes út mentén, de már elvadultak, és helyenként ez okot ad a kivágásukra. A három folyamatosan működő mérőállomásból egyet hagytak meg, és azt is a legforgalmasabb helyről, (Szent István térről) egy biofal mögötti lakótelep mellé telepítették. Közben a gépkocsik mennyiségének növekedése miatt nem csak az elkerülő út – amit ma már függetlenül a sebességkorlátozástól és a sávok mennyiségétől A2 autópályának neveznek – lett zsúfolt, hanem a város útjain is reggel és délután soha nem tapasztalt sorok, dugók mutatkoznak. Pedig mennél többet áll a forgalom, annál nagyobb a szennyezőanyag kibocsátás.
Persze mondhatjuk azt is, hogy a mai gépjárművek már nem eresztenek ki annyi veszélyes anyagot, és a városban sorra ellehetetlenültek az elavult gyáregységek és a város elkészítette a füstgáz riadó tervét, aminek segítségével, ha rosszabbodna a levegő állapota, akkor lépni tudna a közlekedés, és a termelés korlátozása felé a lakosok védelmében. Sajnos azonban nem ilyen egyszerű a helyzet.
Mert hiába van füstköd riadó terv – minden törvény pont annyit ér, amennyire az végrehajtható -, ha nincsen csak egy mérőállomás (minimum kettőre lenne szükség, a hitelesítés miatt, de legalább három lenne az ideális), ami folyamatosan mér, de nem figyeli folyamatosan valaki, aki adott esetben rendelkezne olyan jogosultsággal és kommunikációs rendszerrel, aminek segítségével figyelmeztetne. Az online kommunikáció korában azonnal figyelmeztetni tudná, vagy kérné őket a korlátozások betartására. Néha a városi honlapon lehetett olvasni, hogy „a levegő állapota kritikus volt az elmúlt napokban, ezért kérjük a következőkben ne tartózkodjanak huzamosabb ideig az út mentén”.
De ez még nem a XXI. századi színvonal, ahol a közösségi oldalon az élet a jelenben zajlik. Bárki kipróbálhatja a mérőállomáshoz tartozó weboldalt (http://levegominoseg.hu/automata-merohalozat), amin megtalálható bizonyos szennyező komponensek esetére a jelen állapot. Jelzik, hogy a 90 napnál nem régebbi mérések csak tájékoztató jellegűek, vagyis csak három hónapos eredmények a tutik ezekben a pillanatokban. De az nem a lakók feladata, hogy döntsenek arról, hogy mit tehetnek és mit nem. Arról nem is beszélve, hogy Deákvárnak egész más a mikroklímája, a közlekedési terheltség és ezért a szennyezettsége is, és sajnos az egyetlen mérés a Földváry tér környékére vonatkozik.
Nagy valószínűséggel megfeledkeztek a város egyes légszennyező egységeinek – nem csak gyárak, hanem fűtőművek is – vizsgálatáról, aminek eredményei igaz, nem a városba futnak be, de azokba bele lehet tekinteni. Évekkel ezelőtt volt olyan váci gyár, aminek a légszennyezését figyelemmel lehetett követni a neten – persze, ha az igények megszűnnek, senki sem teszi ki magától a tényeket -, és megfeledkeztek az utak légszennyezésének méréséről is, ami nem csak a szennyezettségi állapotra, a védekezésre adna választ, hanem arra is, hová érdemes lakóházakkal terjeszkedni, hol nem lesznek a majdani lakók veszélyben.
Persze megkérdezhetnénk, azt is, hogy mi lesz, ha minden így marad és ráfogjuk tehetetlenségünket a pénzhiányra?
Csak annyi, hogy a szennyezett területeken élők légúti és különböző immunológiai megbetegedéseket kaphatnak. Ha ez fejlődő gyerekekkel történik, akkor nagyobb lehet a baj. Sajnos az egész városnak nincsen lehetősége kiköltözni a forgalmas utak mellől, ezért kellene lépni a lakosok érdekében.
Kiültethetjük a parkba a karácsonyi normand fenyőt, ami dicséretes, meg erdőt is ültethetnénk, de az utak mentén a jelenlegi állapotot az sem befolyásolná számottevően, az okot meg főleg. El kellene kezdeni a város levegőjének vizsgálatát, a meglévő adatok összeszedését és feldolgozását, a mérőállomás, esetleg egy újabb adatait figyelni kellene, és időben tájékoztatni a lakosságot, ki kellene dolgozni a füstgáz riadó terv hatékony online végrehajtását szükség esetére.
És ha már tisztában leszünk, azzal, hogy milyen a város levegője, és mik a lehetőségeink a javítása terén, akkor azt figyelembe kellene venni a város jövőjének tervezése során, mert hosszú távon a tiszta levegő nagy értéknek számít, ami nélkül az egészségünket kockáztatjuk. ♦