Csereklye Krisztina, a Mi Hazánk Mozgalom váci szervezetének vezetője szerint a váci adófizetők pénzéből dolgoznak azon, hogy egy váci képviselőt lejárassanak a városháza oldalán. Úgy gondolja, hogy a város honlapjának más ügyekkel, többek között a közterületek tisztaságával kellene foglalkoznia.
„Én a magam részéről teljes mértékben elítélem ezt, hiszen egy városházi oldalnak függetlennek kellene lennie, és nem is beszélve arról, hogy ezt még fizetett hirdetésként meg is jelentetik a közösségi oldalon, a városi polgárok pénzéből” – mondta. Hozzátette: ha ezzel kíván a városi oldal foglalkozni, akkor kellene azzal is, hogy a városi vezetők között milyen ügyek robbantak ki, ki ellen van eljárás. Szerinte azok, akik ellen jelenleg is eljárás folyik, fel kellene menteni őket, azok lezárulásig.
Csereklye Krisztina elmondta még: nem azért emelt szót, mert az édesapját támadta az oldal, hanem mert mint politikus nem nézi jó szemmel, hogy egy városi képviselőt támadnak ezen a felületen.
A városháza reagált
Elképzelhető, hogy Csereklye Károly lánya hosszabb idejű külföldi tartózkodása miatt lehet tájékozatlan a váci közügyekben. Ezért is állíthatja tévesen, hogy az önkormányzat bármilyen felületen lejáratni kíván képviselőket.
Vác Város Önkormányzata elkötelezett a város vagyonának megóvása iránt. Ezért is indított vizsgálatot a korábbi vezetés és a Harmat Kert Kft. közötti szerződés valószínűsíthető túlszámlázásairól. Amennyiben bármelyik képviselő tévedésen alapuló sajtótájékoztatón félreinformálja a közvéleményt, erről az önkormányzati oldalon a jövőben is tájékoztatni fogjuk Vác polgárságát.
Ugyanakkor önkormányzatunk megengedhetetlennek tartja a fizikai erőszakot, és sajnálattal állapítja meg, hogy nem fejeződtek be a korábbi személyes konfliktusok. Megdöbbenéssel olvastuk, hogy K. István korábbi önkormányzati képviselő, a váci KDNP elnöke pártja facebook oldalán a nagyot mondó Münchhausen bárót megemlítve tette fel a kérdést: „…bántalmazták-e az élénk fantáziájú Cs. Károly közszereplőt?”
Vác város jelenlegi vezetése a pandémia sújtotta időszakban értetlenül tekint a történtekre, és arra kér minden önkormányzati képviselőt, hogy a személyi ellentéteket hátrahagyva dolgozzanak Vác előrehaladásán ezekben a nehéz időkben. ♦