Szombaton – a koronavírus járvány miatti kihagyás után – ismét találkoztak a Duna menti kórusok, ezúttal már 9. alkalommal. Idén négy kórus fogadta el a meghívást és lépett fel a művelődési központ aulájában – írja a Váci Hírnök Facebook oldala.
A rendezvényt Inotay Gergely alpolgármester nyitotta meg, aki maga is kórustag. Arról beszélt, hogy a két év pandémia ellenére is igyekeztek egyben tartani a közösségeket.
„Minden újra teremtendő hagyomány, vagy minden újra építkezés, ami az alapoktól indul, az egy nehéz kenyér. Még mindig kevesen vagyunk, nem pompázik régi fényében a váci kórusélet, úgy mint két éve. Arra szeretném kérni a közönséget és a dalosokat is, hogy tartsanak ki. Olyan erő rejlik ezekben a kórusokban és a közönségben, ami megérdemli azt, hogy adjunk időt, lehetőséget és teret. Építsük együtt újra a váci kóruséletet” – mondta.
A rendezvényen felléptek a Nagymaros Női Kar, a Serenus Kórus, a Váci Harmónia Kórus és a Vox Humana Énekkar. Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap Zeneművészeti Kollégiumának támogatásával valósult meg. ♦