A Kőhíd városrész lakói tiltakoznak egy magánberuházás miatt

A Kőhíd lakópark lakói és ingatlantulajdonosok tiltakoznak az ellen, hogy a városrészükben egy 39 lakásos társasház épüljön. A magánterületen a napokban fizikailag is elindult a kivitelezés, ahol néhány 50 éves fát is kivágtak, ami további heves reakciót váltott ki az ott élők körében – írja az ESTV.

Az elmúlt hónapokban városszerte több ponton is új lakóházak felépítését jelentették be. Gondolhatunk itt akár a hajdani laktanya területére tervezett lakónegyedre vagy a Présház utcai lakóparkkal szemben elhelyezkedő mezőn meginduló beruházásra. Azonban szinte valamennyi fejlesztésről elmondható, hogy az adott környékek jelenlegi lakói nem örülnek ezeknek a munkálatoknak és több platformon is az aggodalmukat, valamint a nemtetszésüket fejezik ki. Igaz ez a Kőhíd lakóparkiakra is, akik azt szeretnék ha az önkormányzat megakadályozná az építkezést.

„Tudtuk, hogy lesz valami, volt sejtésünk róla, de semmiféle tájékoztatást nem kaptunk arról, hogy ebbe a gyönyörű parkba miért akarnak beépíteni egy 37 lakásos, 4 emeletes társasházat. Ide a lakópark közepébe – nyilatkozta az ESTV híradójának Hájas Attila, az egyik tiltakozó helyi lakos. – Hétfőtől jön a földmunka, itt munkagépek fognak állni sorba, vinni a földet, a kitermelt homokot. De mi ezt nem szeretnénk. Nem tudjuk kié a telek pontosan: nem tudjuk, hogy az önkormányzaté vagy magánszemélyé. Ha magánszemélyé akkor vásárolja vissza az önkormányzat és tegyünk ide egy parkot.”

A lakók azt is hozzátették, hogy már egy éve kikerült az ingatlanra egy elektromos elosztódoboz. Onnantól kezdve érdeklődtek az önkormányzattól az építkezéssel kapcsolatban, ahonnan azonban nem kaptak kielégítő választ.

A tiltakozó megmozdulások kapcsán viszont pénteken Kászonyi Károly, a terület önkormányzati képviselője és Kiss Zsolt alpolgármester összehívott egy lakossági fórumot. A kiérkező képviselők azonban azt mondták, az önkormányzatnak nincs olyan hivatali jogköre, amivel meg tudnák akadályozni a beruházást. A telket 2009-ben értékesítette az akkori városvezetés, majd 2011-ben úgy módosították a helyi építési szabályokat, hogy ide akár emeletes társasházat is lehessen építeni. Az engedélyeket így most a kormányhivatal adta ki.

Kiss Zsolt alpolgármester a kérdésekre válaszolva azt is elmondta, hogy a városvezetés a tervezés jóváhagyás menetébe, illetve az építési engedély kiadásába nem tud beleszólni, a terület visszavásárlására pedig nincs pénze az önkormányzatnak és precedenst sem szeretnének teremteni egy ilyen kezdeményezéssel. ♦