Elismerésekben részesítette egészségügyi dolgozóit a Jávorszky Ödön Kórház

A Jávorszky Ödön Kórház aulájában is Semmelweis-napi ünnepséget rendeztek június 30-án,14 órakor. Az anyák megmentőjének, Semmelweis Ignác születésnapjához kötődő rendezvényen pedig elismerésekben részesítették az egészségügyi dolgozóikat.

Dr. Urbán Edina főigazgató főorvossal, Dr. Király Edit ápolási igazgatóval és Bálványköviné Győri Éva gazdasági igazgatóval a kórház tanácstermében köszöntötték az igazgatói dicséretben részesülőket, az első félévben jubileumot elérő munkatársakat, illetve az előlépő szakorvosokat. Továbbá idén huszadik alkalommal került sor a dr. Ruzsicska Béla emlékére kiírt tudományos pályázatért járó plakett és pénzjutalom átadására is, melyet a díjat alapító család képviseletében Inczédy György adott át, ezúttal Dr. Békefi Alfréd Norbert számára.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamara helyi szervezete által alapított dicsérő oklevelet pedig Puskásné Emmer Mária a neurológiai osztály főnővére, a váci MESZK elnökhelyettese adta át Marschalek Edit számára.

A kórház osztályainak javaslatai alapján, igazgatói dicséretben részesültek:

  • Molnár Mónika -Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás osztály
  • Kovács Mária- Központi műtő
  • Szavlik Tünde -Bőrgyógyászat
  • Somogyi Árpád – Képalkotó Diagnosztikai osztály
  • Konrádné Majer Judit -Pszichiátriai osztály
  • Tóth Erika- Izotóp részleg
  • Hugyecz Attiláné – Fül-Orr-Gégészeti osztály
  • Kaputa Katalin- Traumatológiai osztály
  • Dr.Báló Hajnalka- Újszülött,Csecsemő- és Gyermek osztály
  • Dr. Nagy Klára – Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás osztály
  • Dr. Szűcs Renáta- Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás osztály
  • Bálványkövi György- Üzemeltetési osztály
  • Soós Viktória- Humánpolitikai osztályvezető

Előléptetések:

Dr. Trávnyik Szilvia, a sebészeti osztály szakorvosa adjunktussá, dr. Vasas Edit, szakorvos szintén adjunktussá és Dr. Drenyovszkyi Zita belgyógyász szakorvos pedig főorvossá lépett elő.

2022. első félévben (2022. január 1- 2022. június 30.) jubileumot elérők:

25 éves jubileumot elérők

  • Kovácsné Haskó Gabriella- Pszichiátriai osztály-ápoló
  • Abonyi Henrietta- Ellátási osztályvezető helyettes
  • Hénapné Demkó Szilvia- Belgyógyászati osztály- ápoló
  • Sajben Tímea- Pszichiátriai osztály-ápoló
  • Révai Adrienn- Traumatológiai osztály- ápoló
  • Pock Anikó- Kardiológia -ápoló

30 éves jubileumot elérők

  • Aczél Zoltán Sándorné- Mozgásszervi Rehabilitációs Szakrendelő- adminisztrátor
  • Harsányi Viktória – Neurológia osztály-klinikai neurofiziológiai asszisztens
  • Szlonkai Viktória- Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály-ápoló
  • Virág Lászlóné- Humánpolitikai Osztály- munkaügyi előadó
  • Walcz Szilvia – Sebészeti osztály- ápoló
  • Kovács Jánosné – Neurológiai osztály – ápoló
  • Dr. Langer Csilla Mária – Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály-szakorvos
  • Dr.Trávnyik Szilvia- Sebészeti osztály- szakorvos

40 éves jubileumot elérők

  • Dr. Sipos Anikó- Tüdőgondozó Intézet- osztályvezető főorvos
  • Simon Margit- Neurológiai osztály-ápoló (Forrás: Jávorszky Ödön Kórház Facebook) ♦