Augusztus 20-i ünnepség Vácon: emlékezés és díjátadás a művelődési központban

Augusztus 20-a államalapításunk ünnepe. Ám ezen a napon Vácon nem csak Szent István királyra emlékezünk, hanem azoknak is köszönetet mond a város, akik munkájukkal hozzájárulnak értékei megőrzéséhez – írja a Váci Hírnök.

Az ünnepséget megelőzően a város, az egyházak, a pártok, a civil szervezetek és az intézmények képviselői helyezték el az emlékezés és a tisztelet koszorúi Szent István király szobránál. De a rossz idő miatt a megemlékező rendezvény a művelődési központban került megtartásra. Ünnepi gondolatai ezúttal Szőke Attila Szilárd, a Vác-Alsóvárosi Református Misszió Egyházközösség lelkésze osztotta meg a közönséggel. Elmondta: két éve vette át a református parókiát, így öröm számára, hogy felkérték őt a megemlékezésre szónoknak, mert így lehetősége van bemutatkozni a helyieknek. Beszédében ismertette a Szent Istváni utat az Imre hercegnek írt intelmeken keresztül. Ebből is leginkább azt emelte ki, amely az egyházra és az egyházi fők tiszteletére hívja fel a figyelmet. Arról beszélt, hogy tiszteljük embertársainkat, tiszteljük egymást.

„Ne nyúljatok felkentjeimhez, idézem István királyt. Megkülönböztetett szerepet bízott rájuk az Isten, akkor is, ha emberiek, ha törékenyek. Így fogalmazza meg a hercegnek: hamis vádaskodást ne engedje meg… A Szent István-i út ez, hogy nem állok bele a vádaskodásba. Hogy amikor azt látom, hogy beindul ez a gépezet, akkor inkább én például védeni próbálom az egyházamat” – mondta.

Mint minden évben, így most is sor került az új kenyér megszentelésére, melyet Varga Lajos segédpüspök tett meg. Egy díszpolgári cím és három Pro Urbe kitüntetést ítélt oda idén a testület, de a Vác Város Egészségügyéért kitüntető címet is az ünnepségen adta át Matkovich Ilona polgármester.

  • Vác Város Díszpolgára kitüntetésben részesült Jari Ahola, finn testvérvárosunk Järvenpää önkormányzatának korábbi munkatársa, a város ifjúsági központjának korábbi vezetője. (A díj átadására későbbi időpontban kerül sor, a kitüntetett köszönőlevelét Inotay Gergely alpolgármester olvasta fel.)
  • Posztumusz Pro Urbe egyéni kitüntetésben részesült Majer László, aki 32 évig vezette a főtéren lévő PikMajer vegyesiparcikk szaküzletet, ahol minidig becsülettel és segítőkészen szolgálta ki vásárlóit. A legendás főtéri bolt 1986-tól árult elektronikai eszközöket, illetve háztartási gépeket. Hatvan évig dolgozott szakmájában, munkáját még boltja elődjében kezdte el. Az elismerést özvegye, Melinda asszony vette át.
  • Pro Urbe egyéni kitüntetésben részesült dr. Horváth Ferenc, a Vác Városi Levéltár igazgatója, aki munkájával több évtizede kiemelkedő, maradandó értékekkel gazdagítja városunk tudományos és kulturális életét. Nevéhez több városi könyv, kiadvány is kötődik.
  • Szintén Pro Urbe díjban részesült Hajdu Sándor, a váci rendszerváltás aktív résztvevője, aki az azt követő első önkormányzat képviselő-testületének is tagja volt. A Váci Közös Képviselők Klubja vezetőjeként sokat tett a lakosok dolgainak rendezése érdekében.
  • Vác Város Önkormányzata „Vác Város Egészségügyéért” kitüntetést adományozott Kudrács Ágnes gyógyszer-expediáló szakasszisztens részére, aki szorgalmas, lelkiismeretes, kitartó, kedves, precíz kolléganő. A betegek, vásárlók örömmel mennek a kisváci gyógyszertárba. Mindig kedves, segítőkész és megértő. A kollégák nagyon szeretnek vele dolgozni, járvány idején is segített, akár hétvégén is, a zavartalan betegellátásban.

Az ünnepségen a Váczi Néptáncegyüttes és a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar működött közre. (Fotók: Koczka-Szabó Éva) ♦