A tavalyi program sikere alapján ismét szerveznek túrát az Európai Mobilitási Hét alkalmából, melynek célja, hogy minél többen szálljanak ki a volán mögül, és menjenek ki a természetbe, vagy közlekedjenek a városban, de gyalog, bringával, vagy tömegközlekedéssel.
Ennek a célnak az eléréséhez pont jó egy túra a városhoz közeli hegyre, amire nem lehet még szerencsére feljutni kocsival, ezért sokan már le is tettek róla, hogy egyszer feljussanak a csúcsára.
A túra, amit ingyenesre szerveznek szeptember 25-én vasárnap 9 órakor indul a váci buszpályaudvarról, külön busszal, ami a túrázókat a Kosdi pihenőig viszi ki. Innen indul a túra, aminek hagyományosan a vezetője Hajdú Sanyi Bácsi és több fiatal túravezető lesz.
Az útvonal a következő:
Kosdi bányászemlékmű, Pádimentumkő, Nagy bányakő, Hármas elágazás, és az „Ezotermikus” rét lesz.
A furcsa és értelmetlen szóösszetételű hely egy kellemes pihenőt jelöl, ahol amíg az idősebbek megpihenhetnek és gyönyörködhetnek a tájban, addig a résztvevő gyerekeknek Rottenhoffer Attila személyi edző spártai ügyességi vetélkedőt fog tartani, ahol az örökmozgó túrázóknak lehetőségük lesz erejük és ügyességükről számot adni.
A rögtönzött vetélkedő után a túra a Gombási pihenő, Közösségi kereszt és Zsobrák dűlő felé haladva éri el deákvárat. A túra tervezett útvonala 13 km, melynek megtétele után 17 órára érkezhetünk a városba.
A túra teljesen ingyenes, de a részvétel feltétele, hogy elektronikus levélben jelentkezni kell, hogy a szervezők tervezni tudják a részvételt.
Jelentkezni a nevezes@futavac.hu, e-mail címen lehetséges. ♦