Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre, július 27-én a XXI. Váci Világi Vigalomban a Dunakanyar Szépe Szépségkirálynő választás. Az első válogatásra július 12-én, pénteken került sor Vác legnagyszerűbb szórakozóhelyén a Club Mouseoleumban.
Az első fázisban, tízen jelentkeztek és ebből, heten jutottak tovább, hiszen a lányok idén is nagyon gyönyörűek voltak. Három kategóriában kellett felvonulniuk, utcai viseletben, koktél ruhában és persze fürdőruhában, ami minden szépségverseny elmaradhatatlan kelléke.
Egy lány szépségének fő szempontja a kisugárzása, de nagyon fontos az arc és az alak, ez adja meg a tökéletes összképet, és ez alapján ítélt a zsűri is. Voltak, akik Vácról érkeztek, de akadt olyan lány is, aki egészen Kalocsáról vagy Szolnokról utazott le, hogy harcba szálljon a koronáért.
Ebben az évben is nagy értékű nyereményekkel gazdagodhat az első három helyezett, így mindenképp megéri jelentkezni. A lányok a versennyel nem csak, hírnévre tehetnek szert, hanem óriási élménnyel is gazdagodhatnak.
Az idei zsűri elég sok embert foglal magában, ami kicsit megnehezíti a versenyzők helyzetét, de annál izgalmasabb lesz a verseny. Nagyobb lesz az izgalom, de hatalmasabb az öröm. A szervezők szerdán pótválogatást tartanak és szombaton kezdetét veszi az elődöntő. (Andréli Dalma) ♦