kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A váci főtér stilizált képe díszíti a készülő gyermekmedence falát

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

Aprólékos munkával készült el a váci strand épülő gyermekmedencéjének két csempeképe. A tervező által megálmodott két mozaik dekorációját a győri üzemtől rendelte meg a kivitelező, ahol gondos kezek válogatták össze 30×30 centiméteres hálókra a két, egyenként több mint 6 méter széles látképet.

Ennek egyik részén a főtér épületei, másik részén pedig a Dunakanyar stilizált látványa elevenedik meg.

A falak és az aljzat burkolásakor egy sátrat is felhúztak a szakemberek, hogy munka közben megvédjék a felületeket a sugárzó napsütéstől és a csapadéktól. Utóbbiból ugyanis kaptak bőven a medence építői, bár a ponyvákat már eltávolították, jelenleg épp abban bíznak, hogy kellően kiszárad az épülő medence körül a talaj és megkezdhetik a napvitorlák cölöpjeinek az alapozását. (Forrás és fotó: Vác Város Önkormányzata Facebook)