kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Megköszönte a városvezetés mindenkinek a Vác védelmében tett erőfeszítéseket

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

Rozmaring Sándor önkormányzati képviselő, társaság műszaki vezetője a városvezetés nevében köszönetet mondott a Váci Városfejlesztő Kft. dolgozóinak és annak a nagyon sok segítőnek, akik az árvízvédelemben helytálltak.

„Most már nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a Vácot ért árvízveszélyt sikerült megakadályozni. Ebben rengeteg segítséget kaptunk a váci emberektől és az iskolásoktól is, akik nagy számban jöttek el és dolgoztak velünk együtt. Nagyon nagy segítség volt a tűzoltóság, a katonaság, a katasztrófavédelem és a vízügyi szakemberek részéről, hogy ezt a hatalmas árvízvédelmi problémát meg tudtuk oldani” – kezdte Rozmaring Sándor önkormányzati képviselő a Váci Városfejlesztő Kft. munkatársai előtt, megköszönve nekik az elmúlt hét áldozatos munkáját.

A képviselő elmondta, hogy mintegy 350 ezer zsákot kellett megtölteni, ebből mintegy 300 ezer darabot kiszállítani a gátakra.

Rozmaring Sándor ezután felolvasta Matkovich Ilona köszönő levelét a Városfejlesztő munkatársainak. A polgármester köszönetet mondott a magas színvonalú munkáért és megjegyezte, hogy rengeteg ember megdicsérte a város parkjait, a rendezettséget és a sok szépséget, ami az ő munkájukat dicséri. (Forrás és fotó: vac.hu)