Ebben az évben ünnepeljük Vác első Magyarországon íródott okleveles említésének 950. évfordulóját. 1075-ben a garamszentbenedeki monostor alapítólevelében szerepel Vác (Wac) városa, kiemelve, hogy a püspökség határos a monostornak adományozott területtel. Vác ekkor már létező település volt, püspöki székhely.
Az évforduló lehetőséget nyújt az emlékezésre. A Tragor Ignác Múzeum Facebook oldalán hétről-hétre kis színes történekkel idézi fel a múltat, a várost és itt élt elődeinket.
A város egyik leghidegebb tele…
Manapság már csak a régi fotók, és az idősebbek visszaemlékezései idézhetik fel azokat az időket, amikor a tél nagy hóval és faggyal járt. A 19. század dereka a „kis jégkorszak” végére esett, és nagyon hideg telek jellemezték. Így volt ez Vácott is.
A szabadságharc a váciak számára is megpróbáltatásokkal teli időszak volt. Különösen nehéz volt átvészelni 1848-49 telét. Görgei 1849. január 5-én, a háromkirályok ünnepe előtti napon érkezett katonái élén a városba. Nem töltöttek hosszú időt itt – a váci proklamáció kiadása után – már másnap kivonultak a városból.
A gellérthegyi csillagda ekkor már meteorológiai vizsgálatokat is végzett, így hiteles lehet Tragor Ignác azon megállapítása, hogy ezen a napon a hőmérséklet még napközben sem emelkedett -20 °C fölé. A váciak szomorúan nézték az elvonuló katonákat, akiknek a keze odafagyott a puskacsőhöz, és meleg ruha híján a lópokrócot terítették magukra, de úgy hogy a fejüket is takarja. Két lyukat vágtak a pokrócra, hogy kilássanak alóla.
A nagy hideg ellen fűtéssel és megfelelő táplálkozással lehet védekezni. Az akkori váciaknak sajnos erre nem volt módjuk. Görgeiék kivonulása után a császári csapatok foglalták el Vácot. A város határait lezárták, csak és kizárólag írásos engedéllyel lehetett kimenni a határba tűzifát gyűjteni, mivel a fa a katonaságnak kellett. Így engedélyt a váci lakosok csak ritkán kaptak, azt tüzelték el, amit a házban és a ház körül találtak. A katonákat élelmiszerrel is el kellett látni. A három hónap alatt, amíg a császáriak megszállva tartották a várost, több mint 45.000 adag kenyeret, 3,5 mázsa szalonnát és 2 mázsa 41 kg húst kellett a váciaknak beszolgáltatni. Nem csoda, hogy a helyiek fáztak és éheztek.
S hogy ez milyen további sajnálatos következményekkel járt? 1849 májusában kolera pusztított az országban. Az emberek legyengült szervezete nem tudott megbirkózni a járvánnyal. Olyan sokan haltak meg, olyan sokat temettek, hogy szinte egész nap szóltak a harangok. Be is tiltották a harangozást.
A tél azonban nem csupán szomorúságot jelentett, hanem örömöt is. A következő történetben erről mesélek. (Forró Katalin – Tragor Ignác Múzeum Vác) ♦