naszálytúra2025vn

Föld napi Naszály túra vadvirágokkal és szelíd motorosokkal

Több évtizedes hagyomány, hogy a Föld napján a város túrát szervez a Naszály hegyre. A program az idén sem maradhatott ki. Igaz a Föld napja előtti hétvégén vágtunk neki a több, mint 600 méter magas hegy megmászásának, április 13-án vasárnap, mert az idén erre a napra a húsvéti ünnepek estek.

Az időjárás az idén is megtréfálta az embereket, mert miközben az április meleg napokkal kezdődött, a hideg éjszakák is beköszöntek, ami a természetet kissé összezavarta. Talán ennek volt köszönhető, hogy a kora tavaszi virágokban (odvas keltike) vagy a késő tavaszi növényekben (tavaszi hérics, törpe nőszirom) egyszerre gyönyörködhettünk a hegyoldalban.

A túrát 100 főben limitáltuk, mert ilyenkor tavasszal nem tanácsos a természetet nagy tömeggel lerohanni. Az idén a csúcsot a Kopaszok felől a meredek útvonalon közelítettük meg és csak a csúcsmászás után a hegygerincen tértünk be a Násznép barlangba, ahol egy egész denevérrajban gyönyörködhettünk. Szerencsére az idő kissé szeles volt, így a hegycsúcsról tiszta kilátás nyílt a Dunakanyarra.

A 15 kilométeres túra útvonalát egyeztetnünk kellett a nemzeti parkkal, mivel ilyenkor nem tanácsos a védett növények virágzása miatt átcsörtetni a turista utakon, csak, ahol azt a szakemberek ajánlják.

naszálytúra22025vn

Mi a leegyeztetett útvonalon haladtunk, miközben megismétlődött az elmúlt évek szerencsétlen találkozása ismét. A hegygerincen nagy hanggal jöttek velünk szemben a terepmotorosok ismét. Ki-ki félre ugrott, a fák oltalmát keresve, nehogy elüssék őket. Az egyik leszállt a motorról, de a többiek nagy hanggal elhúztak közöttünk. Amikor fotózni kezdtem őket az egyik odaszólt, hogy mosolyogjon is a fotóhoz?

Felkerestem az erdészet egyik vezetőjét, kérdezve, hogy ilyenkor mi van? Mert ha a motorosok valamelyike megcsúszik, a túrázók élete veszélybe kerül. Vagy hogy van az, hogy miközben mi az útvonalat egyeztetjük, ők meg le sem szállnak a motorról, miközben nemcsak a védett növényeket, hanem minket embereket is veszélyeztetnek?

Sikerült a törvénybe is belefoglalni, hogy nem motorozhatnak a területen, mondta beszélgetőtársam bizakodóan, mintha ezzel meg lehetne fékezni a motorosokat. És ezt a törvényt tudják a motorosok? És ha mégis törvényt szegnek ki érvényesíti azt? Mert sem az erdészetnek, sem a nemzeti parknak és még a rendőrségnek sincs embere arra, hogy az erdőt járja és eljárjon a randalírozókkal szemben. Vagyis itt is érvényes a mondás, hogy minden törvény pont annyit ér, mint amennyit betartatnak belőle.

Az a baj, hogy akiket megkerestem egyik szerv sem adott még ígéretet sem, hogy jövőre megpróbálnának jelen lenni az erdőben, hogy a túrázókat és a természet értékeit védjék a motorosok elől. Közben megjegyezték, hogy ha fotót készítettem óvatosan a közzététellel, mert ha az elkövetők feljelentenek, pert nyerhetnek a róluk készült fotók beleegyezésük nélküli közlése miatt. Vagyis nem elég, hogy majdnem elütnek, még én lennék a hibás, ha egy fotó alapján megkérdezném ki látta őket.

Persze a Naszályt nem emiatt szeretjük és ha lehetőség adódik rá, motorosok ide vagy oda, jövőre is elindulunk, hogy felmásszunk a csúcsára.

A programot Bíró György és BARÁTAI szervezték.

A programot Vác Város Önkormányzata támogatta. ♦