Az elmúlt hetekben több lakossági panasz és félreértés látott napvilágot a váci temetők állapotával kapcsolatban. Sokan sérelmezték, hogy egyes sírhelyek környéke elhanyagolt, a fű magas, és nincs megfelelő karbantartás. Inotay Gergely alpolgármester lapunknak adott interjúban tisztázta, hogy kinek mi a feladata a városi- és egyházi fenntartású temetőkben.
Mint elmondta, Vác területén három temető található: a Kisváci, a Középvárosi és az Alsóvárosi. Ezek közül csupán az utóbbi tartozik részben az önkormányzat fenntartása alá. A Kisváci temető kizárólag egyházi fenntartású, református és katolikus részekre oszlik, míg a Középvárosi temető egykori temetkezési hely volt, mára magántulajdonba került.
Az Alsóvárosi temető különleges státuszban van, ugyanis annak egyik fele az önkormányzaté, másik része pedig az alsóvárosi plébániához tartozik. Üzemeltetését azonban 2021 áprilisában az önkormányzat két külön szerződéssel hivatalosan is átvette az egyháztól. „A temetőt két gondnok látja el, akik a sírhely-kijelöléstől kezdve a szemétszállításig minden napi teendőt ellátnak. A Városfejlesztő Kft. szükség esetén besegít, például nagyobb területek kaszálásakor” – ismertette Inotay Gergely.
A gyakori panaszok kapcsán hangsúlyozta: a temető nagy, nyitott területei – például a díszparcella, a parkoló környéke, vagy a még be nem temetett hátsó szakasz – rendszeresen karbantartottak, kaszálásuk folyamatos. A sírok közötti részek rendben tartása azonban nem a temetőgondnokok feladata.
„Ez mindenki saját kötelessége, mint ahogy otthon is rendben tartjuk a házunk előtti járdaszakaszt. A sírhely megváltásával együtt jár a kötelezettség is: a sír környezetének tisztán tartása, fűnyírása a hozzátartozók feladata” – mondta. A sírok közötti fű gyorsan nő, de az önkormányzat ezt nem tudja minden egyes sírnál egyénileg kezelni. „Több ezer sír van, ez fizikailag lehetetlen lenne.”
A hozzátartozók részéről gyakran felmerül, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő eszköz, például árammal működő fűkasza. Erre is van megoldás: akár akkumulátoros kisgépekkel vagy egyszerű kézi eszközökkel is gondozható egy-egy parcella környéke. „Ha mindenki csak a saját sírja környékét rendbe teszi, azzal már óriási eredményt érhetünk el. Sőt, ha valaki elhagyott, elgazosodott sírt lát, jelezheti a gondnoknak, aki megpróbálja felkutatni a sír váltóját, és szükség esetén lépéseket tesz.”
Az alpolgármester hozzátette: rendszeresen kilátogat a temetőbe, és saját szemével győződik meg arról, hogy a nagyobb közterületek rendben vannak. A közösségi médiában terjedő fotók gyakran megtévesztőek – a gondozott területeket figyelmen kívül hagyva csupán a problémás részeket mutatják. „A temető egy közösségi emlékhely, ahol méltó környezetet kell teremtenünk – ehhez mindenkinek hozzá kell tennie a maga részét.” ♦