kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
police.hu

Kiskorúakat futtatott – A váci nyomozók elfogták a fiatal nőt

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

A Váci Rendőrkapitányság kerítés bűntette miatt folytat eljárást a 18 éves N. Mirella Franciska ellen, aki pénzért kiskorú lányokat közvetített felnőtt férfiaknak – írja a police.hu.

Az adatok szerint a fiatal nő megismerkedett egy 13 és egy16 éves lánnyal, akiket később több alkalommal is Budapestre és Vácra vitt, ahol pénzért vagy drogért szexuális szolgáltatást nyújtottak kuncsaftoknak.

Miután N. Mirella megegyezett a férfiakkal az árról, átvette a fizetséget, majd – jellemzően – a kiskorúaknak a megszerzett drogból adott egy kis adagot, a nagyobb részt és a pénzt pedig megtartotta magának.

mirellarendőrségvn

Az egyik sértett vallomásában elmondta, hogy N. Mirella még a szüzessége eladását is felajánlotta több millió forintért, saját részesedést is kérve belőle.

A váci nyomozók bizonyítékokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, üzeneteket elemeztek, helyszíneket azonosítottak. Miután feltérképezték a történteket, hamar eljutottak a fiatal kerítőnőhöz, akinek elrendelték a körözését, és rövid időn belül el is fogták Szobon. A bíróság elrendelte a letartóztatását. ♦