Több mint tíz hónappal a tavaly szeptemberi árvíz után kapta meg Vác az állami támogatást a védekezési költségekre. A város számára jóváhagyott összeg: 51 millió 358 ezer forint – derül ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium nyilvánosságra hozott dokumentumából.
Ez az összeg az előre nem látható természeti vagy más eredetű erők által okozott veszély miatt szükségessé vált védekezés utólagos támogatására szolgál. A gond csak az: míg a környező települések – mint Sződliget, Göd vagy Verőce – már tavaly megkapták a rájuk eső részt, Vác még csak most jutott a forráshoz.
A Duna tavaly szeptember elején gyorsan áradni kezdett, a folyó vízszintje rekordközeli magasságot ért el. Vácon önkéntesek, tűzoltók és a városi szolgáltatók dolgozói töltöttek homokzsákokat, védekeztek a gáton, biztosították a közlekedést és igyekeztek megóvni a lakóházakat, intézményeket a belvíztől.
A városvezetés is benyújtott támogatási igényt a kormányzathoz, ám azt a képviselő-testületnek hiánypótlás miatt többször is módosítania kellett, így Vác kiszorult az első körös döntésekből. A támogatási összeg csak most, 2025 júliusában vált elérhetővé.
A történtek után joggal merül fel a kérdés: miért tartott ennyi ideig egy vészhelyzeti támogatás lehívása, ha a védekezésre már tavaly ősszel sor került? A késlekedés nemcsak adminisztratív kellemetlenség, hiszen a kiadások nagy részét a városnak saját forrásból kellett előfinanszíroznia: munkagépek bérlésétől a homokzsákok beszerzéséig, a humán erőforrás mozgósításáig minden azonnali kiadásként jelentkezett. A több hónapos késés így a város költségvetésére is terhet rótt.
A váciak és a környékbeliek tavaly ősszel bebizonyították, hogy bajban lehet rájuk számítani. ♦