Archetípusok címmel látható Weixelbaum Laura kiállítása a Lyra Könyvesházban. Ennek kapcsán kérdeztem az alkotót. Szó esett a kezdetekről, inspirátorokról és az aktuális lényegről: a Torony Galériában látható művekről.
Laura képzőművészettel már óvodás kora óta foglalkozik. Mindig is szeretett festeni, rajzolni és mintázni. Első korai élmenyei közé tartoznak Hincz Gyula művei, vagy a váci Tragor Ignác Múzeum kőtárában található középkori szobrok. De ide sorolja azokat az élményeket is, amelyek gyermekkori utazásai során érték Európában. Lehetősége volt ókori és középkori tárgyakat megszemlélni és közelebbről megvizsgálni.
De múzeumi gyerekként a ’90-es években aktív részese lehetett az Expanzió fesztiválnak, Németh Péter Mikola szervezésével. Akkor ismerte meg a performansz művészetet. Ezek inkább impressziók, amelyeket később értett meg felnőtt fejjel. Természetesen komolyabb tanulmányait az akkor még Eszterházy Károly Főiskola Vizuális kultúra tanszékén végezve egy tágabb rálátást nyert a művészettörténetre és a 20. századi művészet szerteágazó sokszínűségére.
Persze rá is sokan voltak hatással, sokan segítették. Ezzel kapcsolatban kifejtette, sok inspirátora volt eddigi élete során, hősként és antihősként egyaránt. „A pozitív szereplőket emelném ki: elsőként a szüleimet, akik olyan környezetet teremtettek nekem, amilyenben őszintén lehetett szemlélődni. Anyukámmal hosszasan beszélgettünk képzőművészeti, zenei vagy irodalmi alkotásokról. Mesteremnek tartom a váci Szabó Sándor gitárművészt, aki támogatott és új irányokat mutatott nem csupán a zenében, de szellemi irányvonalak tekintetében is. Egyik legjobb barátomként tartom számon Kobza Vajkot, akivel sokáig együtt dolgoztunk, illetve az ütős szekcióból Major Balázst. Ugyancsak bajtársam és támaszom a vőlegényem, Kósa Csaba, akivel közös zenei projektünk a Nekrocár, mellyel a kiállításomon közreműködtünk.” – fogalmazott Weixelbaum Laura.
Vannak olyan művészek, akiket nem ismer személyesen, de nagy hatással vannak rá a mai napig. Ilyen alkotók: Diamanda Galas, Csontváry Kosztka Tivadar, Edvard Munch illetve azok a művészek, akiknek a nevét aligha ismerhetjük. Azokra gondol, akik a sziklarajzokat vésték, vagy a gótikus táblaképeket festették. Az ilyen alkotások mindig egy kellemesen fájó, poros nosztalgiával töltik el.
A Torony Galériában látható képeivel kapcsolatos kérdésemre Weixelbaum Laura elmondta, a kiállítótérben látható művek jellegzetes tükrök a természetéről. Lobbanékony, lendületes, hiperfókuszált, szétesett. „Gondold csak el: szétvágtam a kartont, amiben a hűtő érkezett. Lealapoztam. Azt hittem, ez majd jó lesz, valami kis vázlatra. Aztán annyira ráfixálódtam arra, hogyan oldom meg a hosszúkás papír vagy éppen a betépett karton problémáját, hogy kész képeket készítettem. Technikáját tekintve akrillal készült mind. Illetve egynél használtam aranyfóliát.” – avatott be az alkotás részleteibe.
A témái az archetípusok voltak. Több rendszer létezik az archetípusok meghatározásához. Laura a Tarot kártya nagy arkánumi lapjait vette alapul. Két modellje volt, egyik a vőlegénye, Csaba, másik egy kolléganője az iskolában, ahol tanít, ő Ágnes. „Öt témát dolgoztam fel a segítségükkel: Csabával a Remete, a Főpap, a Halál és az Akasztott ember lapját, míg Ágnessel a Csillag lapjáig jutottam, de ez nem egy lezárt folyamat.” – folytatta Laura.
Saját kedvence, amit kiemelt, a Remete lapja. Mint minden lapnak, ennek is saját szimbólumai vannak, amelyek részben mozdíthatóak. E lap mondanivalója, hogy az ember egyedül van a természetben. Lámpással világít magának a tudat sötét és elfeledett tájain. Weixelbaum Laura verziójába a Remete lábánál szelídített, de vicsorgó sárkánylények utalnak a főhős kemény munkájára önmagával. Magyarán megszelídítette a démonjait.
A Csillag lapja Ágnessel egy elkeseredett nőt ábrázol, aki korsóiból az utolsó cseppeket önti rá a sivatagos talajra. Vágyik a csillagra, de melyik lehet az övé? (Ugyanis valamilyen megmagyarázhatatlan okból két csillagot festett.) Egy a fekete lyuk állapotában lévő, a másik a hagyományos perzsa csillag. A hegyek felé kanyargós út visz, hét tori kapun át. Talán ezen kell végig menni.
A halál témája tabusított a világunkban, ezért általában érzékenyen érintheti a nézőt. Itt a koponyahegyen áll a komor figura, attribútumaival a környezetében. (Kasza, homokóra, maszk.) Laura véleménye szerint valójában a halál nem elsősorban a meghalást, hanem áthaladást, változást és fordulópontot jelent. Lényeg az, hogy egy rég le nem zárt ügy végére pontot tegyünk.
Az Akasztott ember állapota nézőpontváltásra kényszerít bennünket. Egyedül vagyunk az igazunkkal és pengeélre vagyunk állítva, mert a többség nem szereti, ha valaki túlságosan önazonos és ismeri önmaga értékeit és hibáit. Az arany és ezüstpénz kihullása is azt jelenti, hogy az önmagát megismerni nem hajlandó embertömeg értékeit az Akasztott Ember már nem tartja fontosnak.
A kiállítás, melyet Németh Árpád festőművész nyitott meg augusztus 14-ig tekinthető meg. ♦