kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
tanácskozásvasútértvn

A Budapest-Vácrátót-Vác vasútvonal átépítésének előkészítése a célegyenes felé halad – a Magyar Vasút 2025 konferencián jártunk

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

A hagyományokhoz hűen az idei év őszén is megrendezték a hazai vasúti szektor legnagyobb eseményét, a Magyar Vasút Konferenciát több mint 200 résztvevővel, a vasúti ágazat minden szegletéből. A Danubius Hotel Héliában megtartott szeptember 18-i rendezvényen a Váci Napló Online is jelen lehetett. Az egész napos program során szó esett a vasútvonalak – többek között a Budapest–Vácrátót–Vác vonal – átépítésének előkészítéséről, a néhány hónap múlva megnyíló Budapest–Belgrád vasútvonalról, az ország több vonalán a pályasebesség emeléséről, járműbeszerzésekről, illetve sok más izgalmas témáról.

A köszöntők során Zahalka Attila, a Metrans Csoport képviseletében kiemelte, hogy a mai generációk kifejezetten nyitottak a vasútra, a vasúti közlekedésre, de rávilágított arra, hogy az utóbbi időben a közút felé tolódott a dominancia a közlekedési módok használata tekintetében, és hogy ezen az eltolódott arányon dolgozni kell a vasút javára.

Dr. Mosóczi László, a szervező HUNGRAIL elnökeként az idei év fókusztémáit emelte ki köszöntőjében, úgy, mint az utasok, az infrastruktúra, a versenyképesség, a járműpark és a logisztika. Mindezek jól mutatják, hogy a vasút egyszerre közlekedési szolgáltatás, iparág, gazdasági tényező és társadalmi ügy.

Dr. Kerékgyártó János, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési stratégiáért és hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára kiemelte, csak az az ország lehet sikeres, amelynek jól megszervezett közlekedése van; olyan vasúthálózattal kell rendelkezni, ami lakossági és árufuvarozási igényeket is versenyképesen ki tudja elégíteni. Jó úton halad a szektor, a személyszállításban növekednek az utasszámok, a 10 pontos vállalás keretében pedig növekszik a szolgáltatási színvonal.

Fókuszban az utasok

„Az új bérletrendszer, a tarifareform, a fővárosi tarifaszövetség nyomán nőtt az utasok bizalma a MÁV-csoport iránt, hiszen sokkal többen használják a közösségi közlekedést” – mondta előadásában Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója. Az immár a Volán buszait is magában foglaló cégcsoport egymilliárd utazást teljesített 2024-ben. Hangsúlyozta, hogy a közszolgálati sűrűség Európában egyedülállónak mondható, s most 15 százalékkal több vonat jár, mint a 2010-es évek végén, pedig a kelebiai vonal zárva van. Mindennek az az eredménye, hogy az elővárosi motorvonatoknál már kapacitáshiány van, ezért készítenek elő nagy volumenű közbeszerzést ebben a szegmensben. Hozzátette, hogy ma már természetes, hogy ugyanazt a díjterméket elfogadják a vonatokon és a buszokon, illetve a HÉV-en is. Megjegyezte, hogy a távolsági forgalomban óriási a minőségi kocsik hiánya, ezért 25 darab Flirt-öt szinte azonnal „fel tudna szívni” az előváros! A távolsági flotta megújítása tehát cél, de a távolsági szerelvényeknél a mozdonyok bérlése már „levegőhöz juttatta” a MÁV-ot, az 54 mozdony forgalomba állása felére csökkentette a „fekvemaradások” (szolgálatképtelenségek) számát a villanymozdonyok között.

hegyizsoltmávvezérvn

Hozzátette, hogy az ígért 1000 buszból 133-at már leszállítottak a Volánbusz számára és további 269 darab még idén megérkezik. A vezérigazgató végül beszélt a 160 kilométer/órás sebesség bevezetéséről is: végre megtörtént ez a 40-es, 30-as vonal egyes szakaszain, a közeljövőben pedig az új 150-es (Budapest– Kelebia), a 120-as és a 100-as vonalak bizonyos szakaszai következnek. (A Váci Napló Online rákérdezett, hogy a 70-es, Budapest–Vác–Szob vonalon várható-e a pályasebesség emelése – erre dr. Mosóczi László, a HUNGRAIL elnöke válaszolt nekünk, s elmondta, hogy ennek nincsenek meg a technikai feltételei, így itt marad a 120 km/h-s sebesség.)

Dr. Homolya Róbert, a Stadler Trains Magyarország elnöke kiemelte, hogy egyre nagyobb a Stadler piaci részesedése, s nemcsak a svájci eredetű cég maga, de a szolnoki üzem is globálissá vált az elmúlt 15 évben, hiszen az ott készülő kocsitestek több kontinensre is eljutnak. A hozzánk hasonló méretű Ausztria vagy Csehország az elmúlt öt évben egyaránt több mint háromszáz motorvonatot rendelt. Nálunk nincs ekkora volumenekről szó, de a Stadler büszke arra, hogy a GYSEV 11 motorvonati IC-szerelvényét viszont ő szállítja, a karosszériák gyártása a következő hetekben indul Szolnokon.

Infrastuktúra-fejlesztések határon innen és túl

Lálity Urbán Emese, a Szerb Építésügyi, Közlekedési és Infrastruktúraügyi Minisztérium államtitkára elmondta, hogy a Budapest-Belgrád vonal két vágányú, vegyes forgalmú 200 km/h sebességre való fejlesztése mind Magyarország, mind Szerbia számára a legmagasabb prioritású. 2026 elején várhatóan megindul a nemzetközi forgalom is a vonaton, kétórás ütemben napi nyolc Budapest-Belgrád vonat indítása várható. Kitért rá, hogy előrehaladott egyeztetések folynak arról, hogy ebből két vonat Budapesten át egyenesen Bécsbe közlekedjen!

Pántya József, az ÉKM út- és vasútépítésekért felelős helyettes államtitkára optimista jövőképet vázolt fel, betekintést nyújtva az elmúlt években háttérben zajlott munkába. Jelenleg az ÉKM-nél 212 vágánykilométer vasútvonal átépítésének előkészítése halad a célegyenes felé, amelyek között kiemelte a Hatvan-Füzesabony, a Budapest-Vácrátót-Vác, a Déli Körvasút folytatását jelentő Kelenföld-Törökbálint szakaszok fejlesztését, valamint a Déli Körvasút társadalmasításában kulcsszerepet játszó környezetrendezés kiviteli tervekig való kidolgozását. Kivitelezés tekintetében közbeszerzés alatt áll már az új Gubacsi-híd és a Műegyetem rakparti villamos megépítése is, de a következő hónapokban mintegy 1500 milliárd forint értékben várható vasútfejlesztési kivitelezési munkák közbeszerzésre bocsátása.

Talán nem sokan tudják, hogy a GYSEV július 1-jén 752 kilométer vasúti pálya üzemeltetését vette át a MÁV-tól. Ez lényegesen több, mint a cég eddigi magyarországi hálózata. Kövesdi Szilárd vezérigazgató közölte, hogy a következő öt évre fejlesztési tervet dolgoztak ki. Tennivaló van bőven, új európai folyosóban (a Mediterránban) is érdekeltséget szereztek, a korábbi MÁV-os pályaszakaszok átvétele miatt a 95 százalékos villamosítottsági arány pedig 60 százalékra esett vissza.

Járműpark modernizációs lehetőségek

A vasúti járműipari aktualitásokról és a hazai járműpark modernizációs lehetőségeiről is szólt egy panelbeszélgetés a konferencián. Feldmann Márton, a Prolan Zrt. vasút-automatizálási üzletágának igazgatója elsőként Kormányos Lászlóhoz, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatójához fordult, aki reagálva a kérdésre megjegyezte, hogy az idei balatoni forgalomban érzékelhető volt a javulás, de ennek ára az volt, hogy elővárosi motorvonatokat vetettek be távolsági forgalomban. Kormányos szerint a szakemberek természetesen tudják, hogy milyen járművek lennének ideálisak távolsági forgalomban: egyaránt terveznek motorvonatokkal és mozdonyos szerelvényekkel. Ha lesz rá lehetőség, olyan járműveket szereznek majd be, amelyekben kellő hely van kerékpároknak, csomagoknak, rendelkezésre áll elegendő mosdó, és étkezési szolgáltatás is igénybe vehető.

Ünnepélyes pillanatok: díjátadások, könyvbemutató, együttműködési megállapodás

A HUNGRAIL által alapított, sokéves múlttal bíró Sipos István-díjat az idei évben Kálnoki Kis Sándor kapta, a vasúti és közlekedési területen elért több évtizedes kiemelkedő munkájáért. Életművében egyszerre van jelen a mérnöki precizitás, a vezetői bölcsesség és a közösség iránti elkötelezettség.

hungarielvn

Egy új elismerést is életre hívott az idei évben a Magyar Vasúti Egyesület – az Együtt a Magyar Vasútért Díjat –, azzal a céllal, hogy elismerje azon vasúti szektoron kívüli szereplők munkáját, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak a versenyképes és fenntartható vasúti közlekedés fejlődéséhez és elkötelezettségükkel bizonyítják – a díjat első alkalommal dr. Bakai Kristóf Péter pénzügyőr dandártábornok (képünkön), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszakmai és nemzetközi elnökhelyettese kapta.

Kiemelt pillanata volt a konferenciának az Emlékek és Pillanatképek című kiadvány bemutatása, amely dr. Bárány Istvánról szól, aki élte és maga is írta a magyar vasút- és szállítmányozástörténelem elmúlt fél évszázadát, egyébként HUNGRAIL egyik alapítója, Sipos István-díjazott.

A HUNGRAIL és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem együttműködési megállapodást írt alá – a cél, hogy a felek az oktatás, a kutatás-fejlesztés, illetve az ezekhez kapcsolódó más tevékenységek terén szorosan együttműködjenek a szakmai ismeretek, módszerek és szolgáltatások megosztásával, biztosításával. (Váci Napló/HUNGRAIL)