A Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat idén is megrendezi hagyományos Szlovák karácsony ünnepségét. A rendezvényre december 20-án, 17 órától kerül sor a váci művelődési központ színháztermében, ahol meghitt hangulat és színvonalas műsor várja az érdeklődőket.
Az idei ünnepség különleges vendége a Vác testvérvárosából, Dubnica nad Váhomból érkező Mladosť folklóregyüttes, amely gazdag és látványos programmal készül az eseményre. A negyven tagú csoport 1969-ben alakult; tagjai diákok és fiatal felnőttek, akiket a folklór szeretete és a néptánc hagyományainak továbbvitele köt össze.
Repertoárjuk széles és sokszínű: a terchovai, trencsényi, csicsmányi, gyetvai és Garam menti táncok mellett külön hangsúlyt kapnak a számukra legkedvesebb, szűkebb régiójukból származó dubnicai és ilavai koreográfiák. A műsorban táncok, dalok és zenekari számok egyaránt szerepelnek.
A Mladosť folklóregyüttes a szlovák néptáncélet egyik meghatározó formációja. Művészi munkájukat a rangos Mikuláš Senka-díjjal is elismerték. A díjat neves szlovák koreográfusról nevezték el. 2014-ben saját CD-t jelentettek meg. Rendszeresen fellépnek hazai és nemzetközi fesztiválokon; többek között Németországban, Svájcban, Bulgáriában, Romániában, Macedóniában, Magyarországon, Törökországban és Csehországban is bemutatkoztak.
Az együttes művészeti vezetője Branislav Múčka.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak az idei Szlovák karácsony ünnepi programjára. A belépés díjtalan. ♦
