A párkányi ipari parkba tervezett, műanyag- és gumihasznosításra irányuló hulladékfeldolgozó üzem létesítésének ügyében csoportérdek kerül összeütközésbe a közérdekkel – jelentette ki az MTI-nek hétfőn Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselője Brüsszelben, hozzátéve, hogy a petíciót benyújtók azért küzdenek, hogy a közérdek győzzön.
A téma a váciak számára is érdekes, hiszen Párkány légvonalban mintegy harminc kilométerre fekszik városunktól, s az uralkodó szélirány Vác felé sodorhatja az esetleges szennyeződéseket.
A képviselő az ügy Európai Parlament petíciós bizottsága előtti első, hétfői meghallgatása alkalmából azt mondta, az égető megvalósulása a szakértői anyagokat figyelembe véve súlyos környezeti kockázatokkal járna a Duna mindkét partján. A petíció aláírói és benyújtói azt várják az európai intézményektől, hogy elérjék a szlovák kormánynál és a szlovák környezetvédelmi hivatalnál, hogy az Európai Bizottság véleményének nyilvánosságra hozataláig ne adják ki az építési engedélyt.
A párt koordinációjával mintegy 8 ezren írták alá a petíciót, melyet eljuttattak a szlovák szakminisztériumnak is. A környezetvédelmi szempontok mellett a beruházás vizuális környezetszennyezést is jelentene, nem beszélve arról, hogy a párkányi városvezetés által végzett hatástanulmányban nincs például a szaghatásra vonatkozó vizsgálati vélemény sem – hívták fel a figyelmet.
Hölvényi György, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője a meghallgatáson az EP Környezetvédelmi Bizottságának tajgaként hangsúlyozta, egy írásbeli kérdésre adott uniós bizottsági válaszból egyértelműen kiderül, hogy az Európai Bizottság nem tartja súlyosnak a környéken élők egészségének veszélyeztetését.
Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága áprilisban fogadta be a Párkányba tervezett hulladékégető elleni beadványt és felkérte az Európai Bizottságot, hogy végezze el az ügy szempontjainak vizsgálatát. ♦