kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A Bagolybükk Környezet- és Temészetvédelmi Egyesület Természetbarát kert felhívására sokan jelentkeztek. Az egyesület tagjai folyamatosan számolnak be arról, hogyan néz ki a jelentkezők kertje. A 10. kert a Váci Kisvác-Középvárosi Óvoda, mely Bogárkövet óvoda is lett. „Nemcsak sünük van, hanem rengeteg rovaruk is, látszik a rovarhotelekben, hogy vannak lakóik. A nyári hőségben is több fokkal […]

Exkluzív sajtóbejárást tartottak a renovált váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szeptember 21-én tartandó ünnepélyes átadót, illetve az új oltár felszentelését megelőzően bemutatták, mire jutottak a három éve tartó munkálatok során és betekintést engedtek az épület olyan részeibe is, amelyek a szertartások során már nem megközelíthetőek. „Nagy pillanatnak a küszöbéhez érkeztünk, ugyanis örömmel készülődünk a belülről teljesen megújított […]

Egy program, ami már több mint harminc éve működik, amit a város iskolái tartanak életben. Évtizedekkel ezelőtt még Stella Leontin atya a hétkápolna legendás kanonokja és a környezetvédelmi alapítvány hívták életre a programot, aminek kettős célja volt. Egyrészt felkészíteni a ligetet a Mária búcsúra, mely a terület legfontosabb ünnepe, elvégezni azt az idénymunkát, amire sem […]

A ravennai 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon – melyet szeptember 3-8-ig rendeztek -, 30 ország 5825 sportolója mérte össze tudását. A magyarországi versenyzők közül világbajnoki címet szerzett a Senior A open kis- és nagyhajós egység. A Senior A kishajó legénységét a Dunai Sárkányok Vác sportolói, a nagyhajóét a Kőrös Dragon SE sportolói alkották. A PTE PEAC […]

Szeretettel vár a Tragor Ignác Múzeum minden érdeklődőt szeptember 7-én az Elefántos Házba, a Báthori Miklós és kora című kiállítás zárónapjára. Program 10 óra – Kurátori tárlatvezetés Fekete László régésszel – Ismerd meg a kiállítás titkait egy szakértő kalauzolásában! 11 óra – Gasztronómia a reneszánsz idején – Fedezd fel a reneszánsz ízeit Németh Ádám interaktív […]

A háború óta szabott szankciók miatt egyik önkormányzatnak sem könnyű, ezért a kormány segíti az anyagi gondokkal küzdő településeket – mondta Vácon a térség országgyűlési képviselője. Rétvári Bence kifejtette: sok olyan nehézség éri ma a településeket, amiről nem az önkormányzatok, nem a magyar emberek tehetnek. Ezek oka, a világban dúló háborúk, a járványok. A gazdasági […]

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) küldetésének tekinti, hogy a fenntarthatóság jegyében a jövő generációjának egy élhetőbb, zöldebb világot hagyjon örökségül. Annak érdekében, hogy mindez a gyakorlatban is megvalósulhasson, ismét életre hívja, a már hagyománnyá vált Zöld Megoldás-pályázatot, a baranyai és a váci régióban! Fókuszban a környezetvédelem! A pályázat során a DDC idén is olyan kreatív […]

Az új tanév kezdetétől és a kalauz nélküli rendszer kiterjesztésével egyidőben kötelező jegyelővételi zónát vezet be a vasúttársaság. A fővárosban, illetve az elővárosi vonalakon, ahogy korábban is valamennyi vonatra már csak érvényes jeggyel lehet felszállni, vagyis kötelező az elővételi jegyvásárlás, viszont a pótdíj mértéke jelentősen változik. Fontos tudni, hogy érvényes jegy vagy bérlet hiányában a […]

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Nyíri Norbert és Kristóf Szandra Bettina […]

Az iskola épülete, mint egy szigorú, önbizalomhiányos menetjegyellenőr mered az előtte felsorakozó gyerekekre. Néhány ablakba színes papírszalagokat akasztottak. Fúj a szeptemberi szél, a libegő díszeket a tornatanár nézi, elkapkodott sminkelésre emlékeztetik. A tanévnyitó forgatókönyvét a magyartanárnőre bízták. Részben, mert nem volt kire sózzák ezt a feladatot, részben pedig, mert – ahogy azt az igazgatónő a […]

Marihuánát és speedet árultak Veresegyházon és környékén azok a kábítószer-kereskedők, akiket a Pest vármegyei nyomozók fogtak el egy összehangolt akcióban. A Pest vármegyei nyomozók hét gyanúsítottat fogtak el, közülük kettőt letartóztatott a bíróság. Összehangolt akció keretében, több helyszínen csaptak le a Pest vármegyei nyomozók arra a két kábítószer-kereskedőre, akik hónapokon keresztül árultak marihuánát és speedet […]

Vácott, A Madách Imre Művelődési Központban és a Tragor Ignác Múzeum Pannónia Háza kertjében rendezik szeptember 6-7-én a XXXV. Ekszpanzió (2) kortárs művészeti találkozót. Az esemény megnyitója pénteken, 17 órakor a Madách Imre Művelődési Központban lesz. Részletes program ♦