kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A Katolikus Egyház 2025-ben ismét jubileumi szentévet ünnepel, amely a kiengesztelődés és az újrakezdés különleges időszaka. Marton Zsolt váci megyéspüspök gondolatai alapján ez az év kivételes lehetőséget kínál a lelki megújulásra és az Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal való kapcsolatunk rendezésére.

A 2025. évi Váci Tavaszi Fesztivál keretein belül tervezi megrendezni a Madách Imre Művelődési Központ a már hagyományos „Tavaszi szél vizet áraszt…” című, Vácott és vonzáskörzetében élő műkedvelő alkotóknak a kiállítását. Az intézmény rendszeresen bemutatja a környékbeli alkotók munkáit, nagy hangsúlyt helyezve ezen értékek minél szélesebb körben való megismertetésére.

A Váci Reménység Egyesület asztalitenisz-csapatai remek eredményekkel zárták a 2025. február 8-9-i hétvégét. Mind az NB II-es, NB III-as, Megye A-s és Megye C-s csapatok hozták a formájukat, több győzelemmel és értékes pontokkal gazdagítva a tabellán elfoglalt helyüket – tájékoztatta lapunkat Lábai Miklós edző.

A váci Duna-híd terve évek óta viták kereszttüzében áll, és a közvélemény megosztottsága egyre inkább nyilvánvalóvá válik. A kérdés azért lett ismét aktuális, mert a Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya hivatalosan is megindította az előzetes vizsgálati eljárást.

Az adózás szezonja nemcsak a kötelezettségről szólhat, hanem arról is, hogy egy apró gesztussal segítsünk a helyi közösségeken. A személyi jövedelemadó (SZJA) 1%-os felajánlása lehetőséget ad arra, hogy pénzbeli ráfordítás nélkül is támogassuk a váci civil szervezetek munkáját. Ez a kis figyelmesség nagy hatással lehet a helyi közösségek életére, hiszen óriási szükség van rá.

Farsang van, ezúttal Vác múltjából farsangi történetet kerestünk... 1912. december 7-én, még a farsangi időszak előtt a Váci Hírlap címoldalán jelent meg egy provokatív cikk: „Le a bálokkal” címmel. A cikk hatalmas vihart kavart - olvashatjuk a Tragor Ignác Múzeum munkatársai által készített visszaemlékezés-sorozatban.

Idén is folytatódik a Hangoló, a Thália Művészeti Egyesület fiataloknak szóló zenei beavató sorozata Brenner Judit vezetésével. Ezúttal február 19-én 11 órától a váci Madách Imre Művelődési Központ színháztermében Szűcs Norbert Artisjus-díjas zeneszerző, többszörös platina- és aranylemezes szerző, producer lesz Brenner Judit vendége.

Tomboló aréna, kőkemény mátrix akadály, bukások, felállás és fantasztikus hajrá, végül önfeledt pezsgőzés: így zajlott Liszka Roland szombat estéje az MVM Dome-ban, a SuperEnduro GP Magyar Nagydíján.

A kismarosi Vilcsek Gyula Általános Iskolában a legutóbbi vízminőség-vizsgálatok szerint a vezetékes víz minden mintavételi ponton megfelel az ivóvízminőségi előírásoknak. Az ellenőrzés 2025. január 27-én történt, és a mért ólomtartalom mindenhol a határérték alatt maradt. Az eredmények alapján Kismaros Község Önkormányzata február 6-tól lemondta a DMRV Zrt-nél a lajtos kocsis ivóvízellátást.

Egy egészségnapi program keretében avatta fel közel 4 millió forint értékű új sporteszközparkját a Cházár András EGYMI. Így mostantól a váci főtéren található intézmény udvarának két különböző pontján is modern és többfunkciós eszközök segítségével tölthetik el aktívan szabadidejüket a fiatalok.

A Lyra Könyvesházban található Torony Galéria immár 20 éve várja a képzőművészet iránt érdeklődő, kultúrabarát közönséget. Hónapról hónapra nyílnak a kiállítások, csoportos és egyéni tárlatok. Jelenleg a nagyrészt váci fiatalokból álló Foton Alkotói Kör képeit láthatjuk a kiállítótérben. Az ünnepélyes megnyitón nem túlzás, egy tűt nem lehetett volna leejteni. A kiállítás címe Sorok között.  A fotós csapat legújabb tárlatán a tagokat megihlető vers képi ábrázolása jelenik meg.

A váci Club Mouseoleum vezetősége hivatalos közleményben reagált a hétvégén a „Váci Élet” nevű Facebook csoportban megjelent állításokra, miszerint tömegverekedés történt a szórakozóhelyen, amelynek következtében egy ember olyan súlyosan megsérült, hogy elhunyt.