kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Beer Miklós püspök a napokban bejelentette, hogy beköltözött a verőcei idősotthonba, mivel életkorára és fáradtságára hivatkozva már nem tud annyi felkérésnek eleget tenni, mint korábban. Döntéséről és jövőbeni terveiről egy személyes üzenetben számolt be követőinek a Facebookon.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata elkötelezett abban, hogy idős polgárainak a lehető legjobb életkörülményeket biztosítsa. Ennek érdekében képviselői a váci Dr. Kenéz Zoltán Egyesített Szociális Intézménybe látogattak, hogy első kézből szerezhessenek tapasztalatokat a demens betegek ellátásáról, és megvizsgálják a jövőbeni együttműködés lehetőségeit.

Szerda délután nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság a Sződliget, Dobó utca 3. szám alatti házhoz, ahol vélhetően elektromos tűz keletkezett a tetőtérben - közölte Juhász Béla, a település polgármestere Facebook oldalán.

Egy politikai párt 2025. február 5-iki közleményét tették közzé egy váci közösségi médiumos csoportban, a Váci Madách Imre Gimnázium állítólagos tanulójának levelét idézve és képeit felhasználva téves, teljesen valótlan, félrevezető tájékoztatásként, arról, hogy a fenntartó nem fizeti a ballonos ivóvízellátást a továbbiakban az intézményben, és egyetlen csapot szerelt fel ennek pótlására – írta fenntartói tájékoztatójában az intézménynek a Váci Tankerületi Központ.

Már csak néhányat kell aludni, és ismét elindul az őrület a budapesti MVM Dome-ban, ahol most szombaton magyar dobogóért szoríthatunk. Lassan már nem csupán lovas, de motoros nemzet is lesz a magyar, hiszen szakágtól függetlenül egyre több fiatal sportoló húzza a gázt valamilyen nívós külföldi sorozatban. Teszik ezt igencsak eredményesen, de közülük is masszívan kiemelkedik a Laller Racing Dakar Team versenyzője, Liszka Roland, aki a tavalyi szezonban első magyarként képes volt egy FIM off-road világbajnokságon összetett érmet nyerni.

A Váci Madách Imre Gimnázium egyik diákja levélben hívta fel figyelmét a Kétfarkú Kutyapártnak egy súlyos problémára: hamarosan nem lesz elegendő ivóvíz az iskolában.

Szeretettel vár minden érdeklődőt a Váci Dunakanyar Színház februári előadásaira. A darabok a mindennapi élet kihívásaira, az együttélés nehézségeire világítanak rá, hol szomorú, hol vidám formában bemutatva azokat.

A Váci Kosárlabda Barátai Egyesület csapatai mozgalmas januárt tudhatnak maguk mögött, hiszen szinte minden korosztály pályára lépett. Az eredmények vegyes képet mutatnak, de a fejlődés és a kitartás minden csapatnál jól látható – olvashatjuk az egyesület Facebook oldalán.

A Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület farsangi közösségi szemét-vadászatot hirdet február 8-án, szombaton 9 órától a Gombási úton és annak körzetében.

A Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály hivatalosan megindította az előzetes vizsgálati eljárást a váci új Duna-híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat létesítésével kapcsolatban - írja az önkormányzat honlapján.

Országszerte idén is megrendezik február 9-16. között a Házasság hetét, melynek mottója: Beszélgessetek a házasságotokért! A kezdeményezés több mint két évtizede Angliából indult el, amely minden évben egy hétig februárban a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet.

A sportolás megkezdése sokak számára izgalmas, ugyanakkor kihívásokkal teli döntés. Legyen szó amatőr sportolóról, aki szeretne egészségesebb életet élni, vagy valakiről, aki versenyszerűen kíván edzeni, mindig ugyanazokkal a problémákkal kell szembenézni. A kezdeti nehézségek különböző formában jelentkezhetnek, legyenek azok fizikai, mentális vagy technikai jellegűek. A sportolók számára a legfontosabb, hogy ezeket a kihívásokat sikeresen leküzdjék, melyben kiemelkedő szerepet játszik az edzők támogatása és iránymutatása. Bemutatkoznak a Royal Fitness Club edzői: Diósi-Moravcsik Angéla és Huber Tamás.