Szimfónia – Örök téma: a nő – csak papír és ragasz. Ezzel az érdekes gondolattal csalogatták a szervezők a közönséget. Cziráki Nándor „kollázser” kiállítása látható a verőcei Zsengélő Cafe-ban. A tárlatnyitó alkalmával kísérő eseményként nem mellesleg a Tilos Rádió lemezlovasaiként is közreműködő Toma (irodalmi Dub Techno) és Nándesz (Szigorúan Ellenőrzött Beatek) audio-kompozíciót hoztak létre. Különleges megnyitó volt, hiszen audio anyaggal lett installálva a tárlat.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából tartott állami díjátadó ünnepségen rangos elismerésben részesült a Váci Jávorszky Ödön Kórház egyik kiemelkedő szakembere. A Belügyminisztérium dísztermében dr. Pintér Sándor belügyminiszter átadta az állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket, melyek közül az egyik legnagyobb megtiszteltetés dr. Galántai Gyöngyit, a Váci Jávorszky Ödön Kóház főorvosát érte. Erről az örömteli eseményről számol be a Váci Jávorszky Ödön Kórház-Hivatalos Facebook oldalán.

Versben élek - A Hangoló vendége Heinczinger Miklós, a Misztrál együttes tagja

"A haza mi vagyunk" Ezt a rövid, egyszerű, de annál felemelőbb mondatot választotta az idei ünnep mottójául a Váci Petőfi Sándor Általános Iskola.

Az elmúlt hétvégén Szankon rendezték meg Magyarország Nyílt Nemzeti Endurocross Bajnokság és Kupasorozatának első fordulóját, ahol természetesen a váci illetőségű Laller Racing Dakar Team versenyzői is rajthoz álltak.

Két váci művész is állami elismerésben részesült a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. Bogányi Tibor csellóművész, karmester a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetését vehette át, míg Toldi Tamás énekes és dalszövegíró Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatra díjban részesült kimagasló művészi munkásságáért.

Március 19-én, szerdán 8 órai kezdettel ülést tart Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a városháza nagytermében. A kiküldött meghívóban szerepel, hogy gyakorlatilag két testületi ülést terveznek. Az első részben 17 napirendet tárgyalnak, a február 19-iki ülés - a későbbi rendkívüli ülések határozatképtelensége miatt - folytatásaként, a nap második felében pedig 54 napirend szerepel a meghívón. A rendezvény nyilvános részén bárki hallgatóként részt vehet. A tervezett program az alábbiakban olvasható.

Az egyik váci áruházból termékekkel teli táskával kirohanó férfit vett üldözőbe a törzsőrmester. Pár száz méter futás után az elkövető már meg is bánta tettét, és sírva adta fel magát – adta hírül a police.hu.

Szép kilátások a váci fotóséletben. Egy új programnak adott otthon a napokban a Piarista Kiállító Központ. Szaniszló Róbert fotóst kérdeztem a részletekről, ugyanis ő szervezte a szakmai estet. Az utóbbi években több alkalommal szervezett kisebb fotós rendezvényeket Vácon, ezt követően arra a megállapításra jutott, hogy szeretne mindenképpen egy olyan fotós szakmai alkalmat összehozni, ami független a városban működő fotókluboktól, helyi szakmai köröktől. Szeretett volna egy olyan platformot létrehozni, ahol csak a fotósok számítanak, jönnek össze.

Március 15-én, holnap 9 és 17 óra között kerül megrendezésre a III. MCC Csepel Camping Bit Meet, amelynek helyszíne a Vác Városi Sportstadion parkolója és a 6:3 Sport Pub udvara lesz. A Csepel Camping találkozó immár harmadik alkalommal várja a veterán Csepel Weiss Manfred és régi Csepeles társakat, valamint az érdeklődőket egy izgalmas és közösségi eseményre.

Ismét fenntartható és innovatív ötletek valósulhatnak meg a DDC kezdeményezésének köszönhetően. A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) a Zöld Megoldás-pályázatával 2025-ben újabb öt környezettudatos beruházás megvalósítását támogatja a Beremendi és a Váci Cementgyár közelében – olvashatjuk a társaság sajtóközleményében.

Éves Gyermekvédelmi Szakmai Tanácskozás volt február 21-én Vácott a Dunakanyar Színházban, melynek fő témája a családterápia volt. A szociális szféra és a társszakmák dolgozóit Inotay Gergely alpolgármester és Járja Andrea VHSZK vezetője köszöntötte. Az eseményen beszámolt az elmúlt év szakmai munkájáról a VHSZK Család és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője Tóth-Szolár Éva és Központ vezetője Holeczné Nagy Mária, valamint az óvodai- iskolai szociális segítők vezetője Szabó Gabriella. A számok tükrén túl, izgalmas mentálhigiénés témák is sorra kerültek. További előadók, Stattner-Városi Éva tanácsadó, Szabó Barbara pszichológus és Szabó Mária Myrtill pszichiátriai telephelyvezető voltak.