kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Nagyon hidegnek indult a november 8. péntek reggel is, amikor a város iskolásainak csoportjai a Rózsaparkba látogattak, hogy a délelőttöt annak szépítésével töltsék. Két fontos feladat vár ilyenkor a szorgos kezekre. Egyrészt a rózsaágyakat téliesíteni kell, másrészt kell valamit kezdeni a parkra hulló levelekkel. A rózsaágyak kezelését a mezős tanárok és diákjaik szokták bevállalni, mert […]

Biztonságosabb lesz a gyalogosok közlekedése a Damjanich téren, a Csocsaj pékség közelében. Az erre irányuló munkákat megkezdte a kivitelező – írta a közelmúltban Facebook oldalán Ferjancsics László önkormányzati képviselő. Az előzményekről és az elvégzendő munkákról így ír a képviselő: „Eddig a leparkoló autók rendre áthajtottak a járdán, gyakran azon álltak meg. Most új járdaszakasz épül, […]

A Pest megyei I. osztály 12. fordulójában a varsányiak a volt váci középpályás, a három gólt szerző Albert Ádám vezérletével 6–1-re kiütötték a mieinket. FÉMALK-Dunavarsány–Vác VLSE 6–1 (3–0) Dunavarsány, 50 néző. Vezette: Kamal N. (Kara, Kveták) Dunavarsány: Czuczi – Gubacsi, Gajda (Berkes, 60.), Vastag, Irházi (Iszak, 60.), Hankó, Miskovicz (Olasz, 60.), Hajas, Albert Á. (Ilovai, […]

Rendhagyó énekórán vettek részt a napokban Váci Madách Imre Gimnázium és Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium tanulói. Bősze Ádám zenetörténész-zenekritikus látogatott el Vácra, hogy a diákoknak egy nagyon érdekes, szuggesztív előadáson beszéljen az igazi, minőségi zene befogadásáról, arról, hogy érdemes zenét hallgatni – számol be az eseményről Facebook oldalán Boda Mária […]

A közelmúltban hozta nyilvánosságra a Váci Sport Nonprofit Kft., hogy megalapította női vízilabda szakosztályát és az intézmény hivatalosan is tagja lett a Magyar Vízilabda Szövetségnek, ezáltal lehetőségük nyílik megismertetni ezt a rendkívül komplex sportot az érdeklődő lányokkal. Mint azt a társaság Facebook oldalán írják, szeretettel várják a sportággal kapcsolatban érdeklődő lányokat, kérik látogassanak el edzéseikre, […]

Szeretettel várják a szülőket és a pedagógusokat november 19-én, kedden a Kompl-X Fejlesztő- és Mozgásközpontba, (Vác, Brusznyai u. 6.) ahol 18-19.30 óráig interaktív előadás keretében dr. Illés Hilda pszichológus segítségével friss kutatások alapján próbálják kibogozni a digitális eszközök negatív és pozitív hatásait a mennyiségi és minőségi használat korosztályhoz kötött sajátosságait figyelembe véve. Az előadás keretében […]

Felújították a Nyár utcai óvoda födémszerkezetét – tájékoztatta a vac.hu-t Inotay Gergely, a városrész képviselője, alpolgármester, aki elmondta: a 32 milliós felújítási munkák nagy részét a szünidő alatt végeztette el az önkormányzat. Néhány repedés miatt vizsgálták át a Nyár utcai óvoda pince feletti épületszerkezetét, miután kiderült, meg kell erősíteni a födémet. Az önkormányzat 32 millió […]

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Urbán Gábor Krisztián és Hetei Klaudia […]

Az ingyenesen letölthető EgészségAblak applikációval az idei évre még közel 5500 időpont foglalható urológiai vizsgálatra – hívta fel a figyelmet a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán, a férfiegészség hónap kapcsán tartott budapesti sajtótájékoztatóján – olvashatjuk az MTI beszámolójában. Rétvári Bence közölte, hogy novemberben 1600, decemberben pedig közel 3900 szabad időpont áll rendelkezésre urológiai vizsgálatra, országosan 131 […]

A Nagymarosi Férfikar fennállásának 120. évfordulója alkalmából november 9-én 16 órakor a ünnepi hangversenyt ad a Padragi Bányász Férfikórussal és a dömösi Zöldkendő Énekkarral a Nagymarosi Művelődési Házban. Nagymaros kulturális és zenei életében jelentős szerepet töltött be a férfikórus, fennállása óta mindig elismerést és megbecsülést jelentett a kórusban énekelni. A helybeli sikeres szereplések után egyre […]

A történelem ma kezdődik! A Tragor Ignác Múzeum épp ezért már ma keresi a jövő történelmi dokumentumait! Összefogtak a Forte Fotóklub Váccal és fotópályázatot hirdetnek, melynek kiemelt témája a váci 2024-es dunai árvíz. A pályázó bármilyen fotót beküldhet, ami Váchoz kötődik és a 2024-es évhez. Nem művészi fotókat, hanem valódi, mindennapi pillanatokat várnak, de a […]

Pénzt követelt egy megállóban várakozó férfitől a terhelt. Még a járműre is a sértett után akart menni, de a buszon tartózkodó személyek véget vetettek a cselekménynek. 2024. november 6-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság zsarolás bűntettének kísérlete miatt indított eljárást. A gyanúsított 2024. november 3-án egy Pest […]