kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
fotóünnepe2025

A fény és az emlékezet különleges találkozására hívja a közönséget a Forte Fotóklub Vác: november 13-án, csütörtökön 18 órakor nyílik meg ünnepélyes keretek között nagyszabású fotókiállításuk a Madách Imre Művelődési Központ Emeleti Galériájában. A tárlat A fotó ünnepe címet viseli, amely már önmagában is azt ígéri, hogy a látogatók egy olyan vizuális kalandra érkeznek, ahol a múlt árnyai és a jelen színei egyetlen pillanatba sűrűsödnek.

rózsakertrendezés2025vn

A Rózsapark szépítési programra november 7-én, pénteken került sor, amin 10 váci iskola 300 tanulóval vett részt (Árpád, Juhász, Karolina, Földváry, Cházár, Pivár, Waldorf, Radnóti, a Konzi és a mezőgazdasági szakiskola diákjai).

uszodaátmenetizárvatartásvn

A Váci Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője, Gulyás Zoltán tájékoztatja a városi uszoda vendégeit és a sportolókat, hogy létesítmény jóléti helyiségeinek (mosdók, zuhanyzók) melegvíz ellátását és légtechnikáját biztosító gázkészülék meghibásodott.

segédeszközkölcsönzésvn

Jelentős segítséget kínál a rászoruló váciaknak a Dr. Kenéz Zoltán Egyesített Szociális Intézmény Kölcsey utcai telephelye: az intézmény ingyenes kölcsönzési lehetőséget biztosít mozgást segítő eszközökből azok számára, akik átmenetileg mozgáskorlátozottá válnak, például műtét vagy sérülés után.

lászlóimrenótakör2

Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a László Imre Nótakör, amely 2005 óta őrzi és ápolja a magyar népdal és nóta hagyományait Vácon. A közösség jelenlegi vezetője, Csallóközi József 2008-ban csatlakozott a csoporthoz, majd 2009-ben vette át az irányítást az alapító Fabi Andrásnétól. „A 10 éves jubileumot már én szerveztem” – emlékezett vissza.

forgrendváltazuszodánálvn

Előre nem látható okokból a kivitelező nem tudta elkezdeni a munkákat az uszodában – erről ad tájékoztatást a társaság közösségi oldalán a Váci Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője, Gulyás Zoltán.

házasságkötésvnújméret

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat.

szigetjegyvásárlásvn

November 7-én indul egy 48 órás kedvezményes bérletakció a 2026-os Szigetre, és nemsokára egy új bérlettípust is bevezetnek a fesztivál szervezői, ami a diákoknak szóló félárú kedvezményt jelent majd. A szervezők fontosnak tartották felhívni a figyelmet arra, hogy melyik lehetőséggel ki jár jobban. Alább jönnek a részletek.

karitászkarácsonyicsomagvn

Idén is elindult az Angyalbatyu gyűjtés a Váci Egyházmegyei Karitász szervezésében, hogy a rászoruló gyermekek számára szebbé varázsolják a karácsonyt. A gyűjtés december 18-ig tart.

vác950verseny3

A váci Tragor Ignác Múzeum összefogva Vác Város Önkormányzatával, a Váci Egyházmegyével, a Váci Egyházművészeti Gyűjteménnyel és a Váci Madách Imre Gimnáziummal, a napokban egy 54 feladatból álló, a város 950 évét átölelő, lexikális és kreatív elemeket vegyítő komplex középiskolás várostörténeti vetélkedőt rendezett.

digitálisbiztonságvn

A 21. században az online tér rengeteg lehetőséget ad: gyors ügyintézés, szórakozás, tanulás, kapcsolattartás. Ugyanakkor minden kattintás nyomot hagy, és az internetes csalók pontosan erre építenek. A digitális biztonság nemcsak a technológiáról, hanem a tudatos döntésekről is szól. Minél többet tudunk az online veszélyekről, annál hatékonyabban tudjuk elkerülni őket.

dr.vargalajossegédpüspök

Jelentős egyházmegyei eseményre került sor holnap. Ezen a napon Marton Zsolt megyéspüspök dr. Varga Lajos segédpüspököt a Váci Székeskáptalan tagjává, olvasókanonoknak nevezi ki.