kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Hálózata) koordinálása mellett került lebonyolításra január 23-án 7 órától január 24-én 7 óráig az Európai Unió tagállamaiban a RAILPOL „Active Shield Rail Action Day” elnevezésű nemzetközi vasúti rendőri ellenőrzés, melyben a Váci Rendőrkapitányság is részt vett több külföldi rendőri egységgel a vasútállomáson.

Idén ünnepeljük Vác első írásos említésének 950. évfordulóját, melynek kapcsán számos izgalmas program várja az érdeklődőket. A programsorozat keretében márciusban a Bogányi testvérek adnak koncertet a Piarista Gimnáziumban.

A hétvégén rendezte meg a Váci Reménység Egyesület galamb szakosztálya a hagyományos galamb kiállítást a művelődési központban. A kiállításon 19 kiállító, több mint 230 galambját tekinthette meg a közönség.

A napokban feljelentést tett az a nő, aki 2024 áprilisában egy online közösségi oldalon megismerkedett egy magát magyar származású amerikai katonának kiadó férfival, Tamással. Hetekig, majd hónapokig beszélgettek.

2024 decemberétől Slániczné Molnár Ildikó tölti be a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) Kommunikációs és marketing osztályának vezetői pozícióját. Az új év megújuló stratégiai irányvonalakat is hoz a vállalat életébe, melyben aktívan épít az új vezető szakmai tapasztalatára is.

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat.

A váci rendőrök elfogták és őrizetbe vették Cs. Krisztofert, aki számos lopást, testi sértést és zaklatást követett el.A 23 éves férfit az egyenruhások január 18-án fogták el, amikor éppen egy kerékpárt próbált meg elkötni egy helyi bolt elől. Előállították a Váci Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként hallgatták ki - írja a police.hu.

A Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium 21 tanára nyert támogatást a „Köbüki” tehetséggondozó tanári ösztöndíjprogram keretében. A nyertes pályázók tíz hónapon keresztül havi nettó 75.000 forint ösztöndíjban részesülnek.

Ahogy korábban beszámoltunk róla „Biztonságban a váci iskolák: nincs bombariadó” című cikkünkben, nem történt bombariadó váci középiskolákban. Felmerült ugyan a hír, hogy a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskolát és a Madách Imre Gimnáziumot érinthette ilyen incidens, azonban Inotay Gergely, mindkét intézmény igazgatójával egyeztetve, megerősítette, hogy ez nem felel meg a valóságnak.

Pest megyei múzeumi szakemberek elsöprő érdeklődése mellett zajlott le a közelmúltban Demeter-Guba Erzsébet és György Gabriella múzeumi koordinátorok szervezésében a Múzeumok partnerségben című szakmai nap a Tragor Ignác Múzeum Vác-ban – olvashatunk az eseményről a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ Facebook oldalán.

Vácon azonban minden oktatási intézmény – általános iskolák, középiskolák és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola – érintetlen maradt. Ezt Inotay Gergely, a város oktatásért felelős alpolgármestere is megerősítette, aki telefonon egyeztetett mindhárom iskolafenntartóval - írja a vac.hu.

Az év első hónapjában több tízezren felejtik el igénybe venni az szja-ból járó kedvezményt. A legegyszerűbb és leggyorsabb – akár mobiltelefonon – online nyilatkozni. Összességében több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre. A korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – olvashatjuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtóközleményében.