A Váci Petőfi Sándor Általános Iskola 5.b osztályos tanulója, Paul Jaylon Michael kiemelkedő eredményt ért el a Diákolimpia mezei futás versenyén. A II. korcsoportos fiúk között megrendezett vármegyei döntőben az 1. helyet szerezte meg, ezzel nemcsak saját maga, hanem iskolája számára is dicsőséget hozott.

A váciak is, mint más városbéliek vagy varrták - varratták ruháikat, vagy készruhát vásároltak. Alapanyagokat: szövetet, vásznat, selymet, cérnát, gombot... helyben is vásárolhattak. Már a 18. században ismerünk olyan boltleltárat, amelyből tudjuk, hogy a tulajdonos görög kereskedő, Bendella Demeter különböző kelmék mellett csipkéket, pántlikákat, paszományokat, fátylat, cérnákat, gombokat, gyűszűt, gombostűt, halcsontot, csatokat, harisnyát és kesztyűt is árusított. A domonkos templom kriptájából előkerült viseletek gyakorta távoli országokból behozott kelmékből készültek - olvashatjuk a váci Tragor Ignác Múzeum legújabb, a váci múltat feltáró írásában.

A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) értesíti a lakosságot, hogy Vác egyes területein időszakos ivóvíz-szolgáltatás szünetelésére kell számítani március 24. és 28. között karbantartási munkálatok végzési miatt. A vízhiány több utcában előfordulhat reggel 8 és délután 14 óra között.

A Váci Tavaszi Fesztivál keretében idén is megrendezésre kerül a helyi és a vonzáskörzetben élő műkedvelő alkotók biennáléja. A kiállítást a váci Művelődési Központ szervezi, amely évről évre elkötelezetten mutatja be a helyi és környékbeli képző- és iparművészek munkáit, elősegítve ezzel a művészeti értékek szélesebb körű megismerését.

Az országban egyedül az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán ismerhetik meg a leendő pedagógusok a „nyelven belüli fordítás” módszertanát, amely korábban csak a gyógypedagógusok képzésében kapott teret. Hiánypótló kurzusról van szó: a PISA-felmérések szerint a magyar iskolások negyedének anyanyelvi tudása nem éri el a felsőfokként emlegetett C1-es szintet, így az iskolai tankönyveket és felmérők feladatait is nehezebben tudják értelmezni - olvashatjuk a főiskola által kiadott sajtóközleményben.

A Váci Jávorszky Ödön Kórház elhivatott szakemberei ismét bebizonyították, hogy kiemelkedő tudással és szakmai felkészültséggel rendelkeznek. A "Váci Négyek" nevű csapat diadalmaskodott az "Így dolgozunk Mi" Pest Vármegyei Szakmai Versenyen, amelyet március 13-án immár XII. alkalommal rendezett meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Pest Vármegyei Területi Szervezete. A rangos megmérettésnek idén a kistarcsai Flór Ferenc Kórház adott otthont – olvashatjuk az eseményről a beszámolót a Váci Jávorszky Ödön Kórház-Hivatalos Facebook oldalán.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából tartott állami díjátadó ünnepségen rangos elismerésben részesült a Váci Jávorszky Ödön Kórház egyik kiemelkedő szakembere. A Belügyminisztérium dísztermében dr. Pintér Sándor belügyminiszter átadta az állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket, melyek közül az egyik legnagyobb megtiszteltetés dr. Galántai Gyöngyit, a Váci Jávorszky Ödön Kóház főorvosát érte. Erről az örömteli eseményről számol be a Váci Jávorszky Ödön Kórház-Hivatalos Facebook oldalán.

Versben élek - A Hangoló vendége Heinczinger Miklós, a Misztrál együttes tagja

"A haza mi vagyunk" Ezt a rövid, egyszerű, de annál felemelőbb mondatot választotta az idei ünnep mottójául a Váci Petőfi Sándor Általános Iskola.

Két váci művész is állami elismerésben részesült a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. Bogányi Tibor csellóművész, karmester a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetését vehette át, míg Toldi Tamás énekes és dalszövegíró Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatra díjban részesült kimagasló művészi munkásságáért.

Szép kilátások a váci fotóséletben. Egy új programnak adott otthon a napokban a Piarista Kiállító Központ. Szaniszló Róbert fotóst kérdeztem a részletekről, ugyanis ő szervezte a szakmai estet. Az utóbbi években több alkalommal szervezett kisebb fotós rendezvényeket Vácon, ezt követően arra a megállapításra jutott, hogy szeretne mindenképpen egy olyan fotós szakmai alkalmat összehozni, ami független a városban működő fotókluboktól, helyi szakmai köröktől. Szeretett volna egy olyan platformot létrehozni, ahol csak a fotósok számítanak, jönnek össze.

Március 15-én, holnap 9 és 17 óra között kerül megrendezésre a III. MCC Csepel Camping Bit Meet, amelynek helyszíne a Vác Városi Sportstadion parkolója és a 6:3 Sport Pub udvara lesz. A Csepel Camping találkozó immár harmadik alkalommal várja a veterán Csepel Weiss Manfred és régi Csepeles társakat, valamint az érdeklődőket egy izgalmas és közösségi eseményre.