kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

„Szenvedélybetegség a családban” című szakmai konferenciát tartottak a Galamb utcai PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban. Csütörtökön számos, a függőségekkel és azoknak a kezelésével foglalkozó szakember látogatott el Vácra, ahol magas színvonalú előadások, illetve beszélgetések segítségével mélyedhettek el a szakmájukat övező különböző kérdéskörökben. „Megkérdezhetik tőlünk, hogy tulajdonképpen az egyház mit tud adni, mi az a több, amit […]

A váci Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány munkatársai külön standdal lesznek jelen a város főterén rendezett adventi hagyományos kavalkádban, ahol szeretettel várnak minden állatbarátot. Emellett a Rádi úti telephelyen is tartanak a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő programokat. Részletes program December 2-án és 3-án, valamint december 9-én és 10-én A Zöld Menedék standjánál cicás, kutyás,  és egyéb szép […]

A közelmúltban Ferjancsics László alpolgármester, önkormányzati képviselő Facebook oldalán tette közzé, hogy nemrég bevezették a váci hulladékudvarban a használt ruhák és egyéb textilholmik gyűjtését, az erre a célra rendszeresített edényekben. Utánanéztünk mi is a gyűjtők használatának. Mi helyezhető a gyűjtőkbe? ruha, cipő, táska, kiegészítők, függöny, lakástextilek A Deákvári fasoron található hulladékudvar nyitva: kedd-péntek 7-17 óráig […]

A november végi napfény erőtlenül, gyanakvóan, kissé bizalmatlanul világítja meg a tócsát, ami pár nappal ezelőtt még egy méretes hóember volt. Egy napig büszkén, kissé pökhendien állt, pocakosan, szinte nyeglén hirdette hóemberségét. Később hanyatlásnak indult, egyik hajnalban azt vette észre, hogy kedvetlen. Lelkesedése a világ és önmaga iránt napról napra kevesebb lett. Aztán jött néhány […]

Megépült Vác új bölcsődéje a Bauer Mihály utcában. Az 575,58 millió forint európai uniós és állami vissza nem térítendő támogatásból továbbá városi forrásból megvalósuló fejlesztés azért is örömteli, mert egyre nagyobb az igény a bölcsődei férőhelyekre. Vác népszerűségét bizonyítja, hogy a projekt indulása óta az igények száma emelkedett, mely a növekvő lakosságszámnak (és az ideköltöző […]

Kedden délután a városházán megtartotta alakuló ülését az egyhangú képviselő-testületi döntéssel októberben létrehozott Vác Város Idősügyi Tanács. Az első összejövetelen az elnöki tisztséget betöltő Matkovich Ilona köszöntőjében kiemelte: a jelenlegi városvezetés prioritásként kezeli a Vácon élő időskorú emberek életkörülményeinek javítását, az idős lakossággal történő együttműködést. A polgármester ezt követően megemlítette azokat az intézkedéseket, melyek az […]

Korszakok váltakoznak, technológiák fejlődnek, gépek cserélődnek; a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) üzeme, a Váci Cementgyár  azonban immár hat évtizede megállás nélkül állítja elő és szállítja partnereinek az építőipar nélkülözhetetlen alapanyagát. A jubileumi év eseményeiről a Váci Cementgyár gyárigazgatója, Mocsai Árpád mesélt. 60 év hosszú idő, egy gyár életében is elismerésre méltó. Ma is őrzik az […]

Egy Pest Vármegyei pékségben és cukrászüzemben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az élelmiszeripari üzemben súlyos higiéniai problémákkal és nyomonkövetési hiányosságokkal szembesültek a szakemberek. Az akció során többek között mintegy egy tonna nem nyomonkövethető, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert vontak ki a forgalomból, továbbá az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették – olvashatjuk a friss […]

A  váci Tourinform iroda idén ismét részt vesz a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójában gyűjtőpontként. Szeretettel várják a cipősdobozokat nyitvatartási időben hétfőtől péntekig 9-től 17 óráig. Online cipősdoboz akció is indul! A Babtista Szeretetszolgálat elindította az online cipősdoboz ajándékgyűjtést a megújult ciposdoboz.hu oldalon! Az online cipősdoboz-adományok megvásárlásával új, minőségi játékokkal lepjk meg rászoruló gyermekeket! Itt lehet […]

A Pest Vármegyei Rendőr-Főkapitánysággal a gyakoribb váci járőrözés érdekében korábban megkötött együttműködési szerződést követően hétfőn a Városházán Vác Város Önkormányzata a Zsaru-Car Polgárőr Egyesülettel is a város közbiztonságának javítását célzó támogatási megállapodást írt alá. Az eseményen Matkovich Ilona elmondta: az önkormányzat folyamatosan igyekszik teljesíteni a váci polgárok jogos igényét a város közbiztonságának, az itt élő […]

Célegyenesben a Mikulásfutás. Már több, mint 650 futó jelezte szándékát, hogy rajthoz áll, aminek nagyon örülünk. Így a verseny előtti napokban szeretnénk néhány fontos információt közzétenni a nevezéssel kapcsolatban. A versenyre szerdán 12 óráig lehet előnevezni, utána automatikusan lezár a rendszer. Az ovis futásra a helyszínen is ingyenes a nevezés. Ezt a versenyközpontban, a főtéren […]

Pénteken délelőtt sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy 56 millió forintos önkormányzati finanszírozással megújult a Burgundia utcában található idősotthon utcafrontjainak homlokzatfelújítása és a külső nyílászárók energiatakarékosra cserélése. Az átadáson Matkovich Ilona polgármester néhány szóval ismertette a beruházás jellemzőit, kiemelve, hogy a városrészbe jól illeszkedő, megújult külsejű épületnek örülhetnek az itt lakók és dolgozók. Mint mondta, az […]