kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Jeszenszky 100

A napokban tartották Székesfehérváron a Jeszenszky 100 emlékestet. Az eseményt a Székesfehérvári Balett Színház és a Magyar Táncpedagógusok Országos Szövetsége szervezte. Jeszenszky Endrére, „A Mesterre” születésének 100. évfordulója alkalmából emlékeztek. Az est során felidézték életét és munkásságát, amely alapjaiban határozta meg a magyar kortárs táncművészetet. Jeszenszky Endre, a Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett Nívódíjas táncos, koreográfus, balettmester, a jazztánc magyarországi műfajalapítója. Iskoláját a JESZENSZKY® JAZZBALLET-et 1955-ben alapította.

A Váci Petőfi Sándor Általános Iskola 6.b osztályos tanulója, Pádár Milán kiemelkedő sikert ért el a “Szép Magyar Beszéd” verseny vármegyei fordulóján, ahol az 5–6. osztályos korcsoportban az első helyezést szerezte meg.

A Váci Reménység Egyesület a hagyományokhoz híven a márciusi ifjak tiszteletére idén is megrendezi február 25 -én, kedden 13 órától a szavalóversenyt a diákok részére.

Február 28-án a MOMKultban rajtol el Szűcs Krisztián féletmű-koncertsorozata, amely országszerte több mint egy tucat helyszínen várja majd nem csupán a Krézi srác-rajongókat, és egy fergeteges fináléval zárul december 27-én az A38 Hajón. A turné második állomása a váci Madách Imre Művelődési Központ lesz március 29-én 19 órától.

A III. Kenéz Szakmai Napot április 14-én rendezik a váci Dunakanyar Színházban, amelyen az idősellátás aktuális kérdéseit és kihívásait állítják a középpontba. A rendezvény célja, hogy szakmai előadások és kerekasztal-beszélgetések révén ráirányítsa a figyelmet az időseket érintő problémákra, valamint gyakorlati megoldásokat kínáljon a szociális gondozásban dolgozóknak.

Hamarosan megkezdődhet a Váci Szakképzési Centrum területén az új központi tanműhely építése – számolt be róla az Építészfórum. Az 5,9 milliárd forintos beruházás kivitelezésére nemrég írták ki a közbeszerzést, az ajánlatok beérkezésének határideje április 1.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Hungaromet előrejelzései alapján február 17-én, hétfőn 20 órától vörös kód riasztást rendelt el. Az intézkedés egészen péntekig, február 21-éig érvényben lesz – tájékoztatott az MTI. Vácon minden fedél nélkül élőnek és szociálisan rászorultnak tudnak helyet biztosítani.

Az eurázsiai hód rendkívül fontos szerepet játszik a vizes élőhelyek kialakításában és fenntartásában. Ezek az állatok képesek olyan természetes élőhelyeket létrehozni, amelyek kulcsfontosságúak az éghajlatváltozás okozta aszályok és elsivatagosodás elleni küzdelemben. Magyarországon, ahol az elsivatagosodás egyre nagyobb problémát jelent, a hódok jelenléte egyes területeken kifejezetten hasznos lehet.

A Váci Madách Imre Gimnázium két tehetséges 10.A osztályos diákja, Szupper Levente és Kocsy Bodza, bejutott az országos Lotz János Szövegértési és Helyesírási Verseny döntőjébe. Felkészítő tanáruk, Boda Mária, büszkén számolt be a diákok eredményéről, kiemelve, hogy Bodza tavaly a több mint 3500 résztvevő közül az országos 10. helyezést érte el, és reméli, hogy idén mindkét tanuló hasonló sikereket ér el.

Egy váci édesanya, Klaudia rémálommá vált napjairól számolt be szerkesztőségünknek, miután kilencéves kislányát, Vanesszát egy rendkívül agresszív baktérium támadta meg. A bárányhimlőből indult betegség rövid időn belül életveszélyes állapotba sodorta a gyermeket, akinek életéért orvosok, nővérek és gépek küzdöttek napokon át. Az édesanya történetével szeretné felhívni a figyelmet a betegség súlyosságára és a gyors felismerés fontosságára.

Ilykó Andreának – aki a Váci Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke - a napokban nyílt kiállítása a Margaréta Kávéházban Szerelmes rezdülések – Szívek és szavak tánca címmel. A mostani a Váci Nemzetiségi Önkormányzatok összefogásával a második nemzetiségi kiállítás, ami jelenleg a ruszin. Nem idegen ez a Margaréta kávéház életében, hiszen az előző évben is a városban élő összes nemzetiségi önkormányzat képviseltette magát egy-egy alkotó műveivel. Ami már csak azért is fontos, mert a kávéház a város egyik legfrekventáltabb utcájában, a Széchenyi utcában van. A hely adottságainak köszönhetően rengetegen láthatják az éppen aktuális kiállításokat.

Idén is rengeteg izgalmas programmal várja a látogatókat a Váci Tavaszi Fesztivál, a Madách Imre Művelődési Központban kulturális rendezvénysorozata. Az elkövetkező hetekben koncertek, előadások és interaktív családi programok nyújtanak felejthetetlen élményeket minden korosztály számára.