kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A város vélt, vagy valós névadójának, Boldog Vác remetének emléknapját, november 26-át immár bő három évtizede ünnepli a Váci Múzeum Egyesület. Ilyenkor a remete szobra előtti rövid tiszteletadás után a várostörténethez kötődő programokon vehetnek részt az érdeklődők. Idén 18.30-kor kezdődik a megemlékezés a Kossuth téren, majd a Váci Dunakanyar Színházban 19 órakor kezdődő Brusznyai emlékest […]

Több adónem emeléséről döntött szerdai ülésén a város képviselő-testülete. Az emelések főként a vállalkozói szektort érintik, de a lakossági kommunális adó éves összege is változik. A kormánypárti képviselők ellenezték a rendelet módosítást, főleg a lakosságot érintő 30%-os növekménnyel járó kommunális adót találták soknak, szerintük ez lakosság megsarcolását jelenti. Az előterjesztés alapján 2025. januárjától az idegenforgalmi […]

A Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület az Ódeákvári Civil Egyesülettel közösen hirdet szemétszedő sétát. Cél a Kálvária-domb és Ódeákvár tisztogatása. A szemétszedő séta november 30-án, szombaton lesz 10-12 óráig. Találkozás: Kosdi út – Váczy Pál utca kis parkoló Diákoknak közösségi szolgálati pontokat jóváírnak. A szervezők kérik, aki tud, hozzon a szemétszedéshez kesztyűt és célszerszámot. Ha […]

Digitalizált világunkban egyvalamire könnyen rá lehet venni a kicsiket, mégpedig a focira. Négy éves kor után főleg a fiúk szeretik rúgni a labdát, és örömmel játszanak csapatban. A Csányi körúti óvodában dolgozik egy óvó néni, aki már 18 éve foglalkozik nagy lelkesedéssel az óvodás gyerekekkel, vele öröm az edzés, szeretik őt a kicsik, tisztelik a […]

Szeretettel várják Vác város idősebb polgárait a december 20-án, pénteken 18 órakor megrendezésre kerülő karácsonyi koncertre a Madách Imre Művelődési Központba. Az esemény különlegessége egy Máté Péter emlékest, amelyen közreműködnek Beszkid József és Toldi Tamás Ünnepi köszöntőt mond: Matkovich Ilona polgármester. A belépés ingyenes, de a helyek korlátozott számban érhetők el, ezért a szerevezők kérik […]

Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mai zárt ülésén két fontos, személyeket érintő napirendi pontot tárgyalt. Megválasztották a Váci Városfejlesztő Kft. új ügyvezetőjét. A hat pályázó közül Horváth Istvánnak szavaztak bizalmat. Mint köztudott a társaság éléről a képviselő-testület szeptemberben hívta vissza Varga Borbálát. A közelmúltban lemondott dr. Petik-Varga Katalin színházigazgató, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezetője, akinek a […]

Zsarolás miatt kell felelnie O. Máriónak, mivel a gyanú szerint a közelmúltban a váci buszpályaudvaron megrángatta egy férfi ruháját, miközben pénzt követelt tőle. A sértett a tárcáját is megmutatta, hogy bizonyítsa, nincs nála pénz. Ekkor a 32 éves férfi elvette a tárcában lévő iratokat, és azzal fenyegetőzött, hogy kés van nála, az okmányokat nem adja […]

Idén is gazdára találtak Szent Erzsébet rózsái a váci Dunaparton. Hagyományaihoz hűen, a Cházár András iskola november 19-én elismerte a kisorsolt váci tanintézmények egy-egy diákját, akik mindennapi jó cselekedeteikkel kiemelkednek társaik közül a közösségük segítésében. Hűvös, szürke időben, mégis szívhez szóló hangulatban zajlott le a váci Duna-parton a Cházár András EGYMI díjátadó eseménye, melynek során […]

Minden képzőművészettel foglalkozó ember számára mérföldkő az első önálló kiállítása. Így van ezzel Kalmár Andrea is, akinek alkotásai a Margaréta Kávéházban láthatóak. Különleges munkák az övéi, hiszen ásványokkal és egy speciális gyantával dolgozik. Kérdeztem őt technikáról, művészetéről, kreativitásról, ásványokról. Életében a kreativitás mindig fontos volt. Művészeti tevékenységgel azonban csak felnőtt korában kezdett el foglalkozni. Először […]

Az elmúlt hétvégén tartotta őszi edzői fórumát a Magyar Evezős Szövetség – Hungarian Rowing Federation a tatai edzőtáborban. A Vác Városi Evezős Club edzői meghallgathatták többek között Iztok Čop olimpiai- és világbajnok szlovén szakember előadását, Martin Mačković U23-as világbajnok, európa bajnoki III., olimpiai V. helyezett vajdasági szerb evezőst, Rakonczay Gábor extrém sportoló élménybeszámolóját, aki többször […]

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) idén ismét két rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a HR fókuszú területeken végzett kiemelkedő munkájáért. A díjak világosan tükrözik a vállalat magas fokú elkötelezettségét a munkavállalók jólléte iránt. Az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatán a DDC elnyerte az Arany Minősítésű Felelős Foglalkoztató címet, míg a Három Királyfi, Három […]

Különleges dokumentumfilm készült a világhírű váci múmiák megtalálásának 30. évfordulóján, adta hírül a Tragor Ignác Múzeum Facebook oldalán. A múzeum munkatársai, Zomborka Márta és Csukovits Anita bennfentes titkokat is felfednek Kiss Stefán Mónika legújabb dokumentumfilmjében. A dokumentumfilmet november 23-án, 15.05 órakor az M5 csatornán vetítik. ♦