kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Exkluzív sajtóbejárást tartottak a renovált váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szeptember 21-én tartandó ünnepélyes átadót, illetve az új oltár felszentelését megelőzően bemutatták, mire jutottak a három éve tartó munkálatok során és betekintést engedtek az épület olyan részeibe is, amelyek a szertartások során már nem megközelíthetőek. „Nagy pillanatnak a küszöbéhez érkeztünk, ugyanis örömmel készülődünk a belülről teljesen megújított […]

Egy program, ami már több mint harminc éve működik, amit a város iskolái tartanak életben. Évtizedekkel ezelőtt még Stella Leontin atya a hétkápolna legendás kanonokja és a környezetvédelmi alapítvány hívták életre a programot, aminek kettős célja volt. Egyrészt felkészíteni a ligetet a Mária búcsúra, mely a terület legfontosabb ünnepe, elvégezni azt az idénymunkát, amire sem […]

Szeretettel vár a Tragor Ignác Múzeum minden érdeklődőt szeptember 7-én az Elefántos Házba, a Báthori Miklós és kora című kiállítás zárónapjára. Program 10 óra – Kurátori tárlatvezetés Fekete László régésszel – Ismerd meg a kiállítás titkait egy szakértő kalauzolásában! 11 óra – Gasztronómia a reneszánsz idején – Fedezd fel a reneszánsz ízeit Németh Ádám interaktív […]

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) küldetésének tekinti, hogy a fenntarthatóság jegyében a jövő generációjának egy élhetőbb, zöldebb világot hagyjon örökségül. Annak érdekében, hogy mindez a gyakorlatban is megvalósulhasson, ismét életre hívja, a már hagyománnyá vált Zöld Megoldás-pályázatot, a baranyai és a váci régióban! Fókuszban a környezetvédelem! A pályázat során a DDC idén is olyan kreatív […]

Vácott, A Madách Imre Művelődési Központban és a Tragor Ignác Múzeum Pannónia Háza kertjében rendezik szeptember 6-7-én a XXXV. Ekszpanzió (2) kortárs művészeti találkozót. Az esemény megnyitója pénteken, 17 órakor a Madách Imre Művelődési Központban lesz. Részletes program ♦

A váci önkormányzat nem csak folyamatosan bővíti a városban található gépkocsi várakozóhelyek számát, de figyel azok állapotára is. A rendszeres felújításuk, karbantartásuk egyik friss példája a szerdán bemutatott, újjávarázsolt Kórház utca és a Horváth Mihály utca találkozásánál lévő parkolóterület. Lakossági jelzésre a polgármesteri hivatal szakemberei korábban megvizsgálták, miként lehet gépkocsibarát hellyé javítani a területet, majd […]

Szeptember 7-én, szombaton reggel 8 órától rendezik meg a 20. Váci Lecsófesztivált a Március 15. téren, ahol jó kedvvel, színes programokkal, baráti hangulattal várnak mindenkit szeretettel. Részletes program 8 óra – Regisztráció, főzőhelyek elfoglalása, csapatok köszöntése 9.30 óra – Indul a lecsófőző verseny 10 óra – Fábian Nikoletta, a rendezvény házigazdája köszönti a résztvevőket, majd […]

A Dunakanyar Szíve Egyesület szeretettel vár minden érdeklődőt pénteken, szeptember 6-án 18 órakor a következő rendezvényükre, a Váci Olvasók Estjére, amelyet az olvasás világnapja alkalmából rendeznek. Az esten Pető Zoltánnal, a Végtelen ​sztyepp szerzőjével Matz-Molnár Krisztina beszélget. Helyszín: a Hobbibázis emeleti nagyterme. A belépés ingyenes! Az olvasás világnapja Szeptember 8-án tartják világszerte az olvasás világnapját, […]

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a vízközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 5. § (2) bekezdésben foglalt felhatalmazása alapján államigazgatási határozatban (FEF Határozat) írta elő a felhasználói elégedettség kétévente, független közvélemény-kutató szervezet által végzett felmérését. Tájékoztatjuk önöket, hogy a 2024. évi felmérés elvégzésére DMRV Zrt. a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaságot bízta meg. […]

A váci Tragor Ignác Múzeum várja a hálával kapcsolatos rajzokat, fotókat, üzeneteket, melyek a hálafa körül kerülnek kiállításra az Ars Sacra Fesztivál keretein belül, szeptember 14-től. A pályázat leadási határideje: 2024. szeptember 1-től szeptember 12-ig. A kiállításra szánt alkotások leadhatók névvel, címmel ellátva a Tragor Ignác Múzeum Memento Mori Kiállítóhelyén (Március 15. tér 19.) keddtől […]

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) több évtizedes fennállása során már számtalanszor bebizonyította: az üzleti környezethez való alkalmazkodás jegyében képes az állandó megújulásra, folyamatosan szem előtt tartva a hazai értékeket. Ezúttal a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft.-vel való együttműködés során alkotott igazán kiemelkedőt: a DDC az egyéni márkaépítés kommunikáció során, a Magyar Termék védjegy kiemelt megjelenítéséért részesült […]

Az augusztus 20-i államalapítási ünnep alkalmából több váci kötődésű személy vehetett át magas rangú állami kitüntetést. Matkovich Ilona személyes hangú levélben gratulált és kívánt jó egészséget, továbbá hasonló sikereket Gyulay Zsoltnak, aki MOB-elnökként a köz szolgálatáért érdemjel aranyfokozatát, Dr. Gasparicsné dr. Kovács Erzsébet főiskolai tanárnak (Apor Vilmos Katolikus Főiskola), aki a Magyar Arany Érdemkereszt polgári […]