Gézások ünnepe a névadóra emlékezve

Az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola idén is megtartja névadója, a városalapító Árpád-házi I. Géza király ünnepét, amelyre április 24-én szerdán kerül sor az intézményben. Az ünnep programja: 12:30-kor iskolai ünnep Géza király emlékfalánál (Géza király tér 8.). Ünnepi beszédet mond: Günther Miklósné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Váci Tankerületének igazgatója; 13:30-kor az iskola alapításának 75. […]
Kedden nyílt nap lesz a katolikus főiskolán
Nyílt napot rendeznek január 15-én kedden 9.30 órai kezdéssel az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. A program keretében az érdeklődők megismerkedhetnek az intézmény képzési kínálatával, a felvételi eljárás módjával, oktatóikkal, hallgatóikkal. A kiadott előzetes program szerint 9.30-kor kerül sor a főiskola hangszert tanuló növendékeinek bemutatkozására, majd dr. Pilecky Marcel tudományos rektorhelyettes köszöntője következik.
Üzenet a politikának: „Ne legyen mindenkinek diplomája, de adják meg mindenkinek az esélyt!”
Fórumot szerveztek a váci Madách Imre Gimnázium diákjai kedden reggel, mert a fiatalokat erősen aggasztják a felsőoktatással kapcsolatos kormányzati lépések. A felszólalók – diákok és tanárok – kemény kritikát fogalmaztak meg a szerintük elkapkodott döntések miatt és követelték, hogy a budapesti egyetemisták áltat megfogalmazott hat pont alapján kezdődjenek tárgyalások. A diákfórum szervezetten és nyugodt körülmények […]
Fákat ültetnek a Ligetben a vízmű dolgozói és a diákok
November 6-án, kedden délelőtt 9 órakor kerül sor a váci Ligetben a stáció japánakác fáinak pótlására, a munkában a diákok mellett a DMRV Zrt dolgozói is részt vesznek, akik 14 fa megvásárlásával és elültetésével járulnak hozzá a környezeti nevelési programhoz. Tavasszal kezdődött el a városi környezeti nevelési program keretében a ligeti stációk körüli japánakác fák […]
Döntött a képviselőtestület: továbbra is maradnak az iskolák városi fenntartásban
Hosszúra nyúlt, de kevés vitával tűzdeltre sikerült a nyári szünet utáni első testületi ülés. Egy kérdés azonban megosztotta a képviselőket: ez a tiltott közösség elleni magatartásról szóló rendelet módosítása volt. Deákné dr. Szarka Anita aljegyző (képünkön) előterjesztésével – miszerint polgárok kérésére több közterületen is megtiltanák a dohányzást, alkoholfogyasztást és a közlekedéstől eltérő módon folytatott gördeszkázást, […]