Negyven DDC ösztöndíjas vette át oklevelét Vácott

A váci cementgyárat működtető vállalat alapítványa, a Duna-Dráva Ifjúsági és Innovációs Alapítvány, immár nyolcadik éve, összesen évi 3 millió forinttal támogat olyan váci diákokat, akik tanulmányaik mellett kiemelkedő teljesítményükkel bizonyítottak már más területeken is. Az idei évben a Duna-Dráva Cement Kft irodaépületének földszinti előadótermében rendezett ünnepségen 12 általános és 28 középiskolás diák vehette át oklevelét a DDC vezetőitől és a kuratórium tagjaitól.

Sövér Ferenc, a DDC gazdasági vezérigazgatója értékelte az idei pályázatot.

– Nagy örömmel tölt el, hogy idén is támogatni tudjuk a környék fiataljait tehetségük kibontakoztatásában. Közismert a gazdasági válságnak a hazai építőiparra gyakorolt hatása, de az kevéssé, hogy stabil nagyvállalatokat, így cégünket is, történelmi mélypontra taszít a megrendelések és a fizetőképes kereslet hiánya. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy a Duna-Dráva a Tehetségekért ösztöndíj olyan célt szolgál, amire még a legnehezebb időkben is érdemes áldozni. Hiszünk abban, hogy céltudatosság, elkötelezett, kitartó munka vezethet csak eredményre, és emiatt példaként is tekintünk a jövő tehetségeire, akik a gazdasági, szellemi haladás zálogai – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A piacvezető cementgyártó támogatását azok a fiatalok nyerhetik el, akik kimagasló tehetségnek ígérkeznek egy területen, és emellett iskolai teljesítményük is kiegyensúlyozottan jó. A pályázaton nyertes tanulók a szorgalmi időszak alatt ösztöndíjban részesülnek, amit a képességeik kibontakoztatásához és a maguk által kitűzött cél eléréséhez használhatnak fel. A nyertes pályázók közül többen a sport terén jeleskednek: van a díjazott diákok között országos egypár és kétpár evezős bajnok, ifjúsági világbajnok helyezett, úszótehetség, kajak válogatott tag. Más díjazottak zenei téren teljesítenek kiemelkedően: hárfa-, hegedű- és énekművész palánta is részesül ösztöndíjban idén. Többen pedig az országos tanulmányi versenyeken – kémia, matematika, nyelvi – elért kimagasló eredményeikkel nyerték el a kuratórium támogatását.

Az eseményen a kuratórium részéről Nagy László, kuratóriumi tag is felszólalt, aki a nehéz időkben való összefogás, támogatás jelentőségét emelte ki.

A vállalat honlapján közzétett kiírásnak megfelelően október 12-ig nyújthatták be pályázatukat azon Vác közigazgatási területén működő általános és középiskolák legalább 7. osztályos tanulói, akik az elmúlt tanévet legalább 4,5-ös tanulmányi eredménnyel zárták, és emellett tehetségükkel, illetve elért eredményeikkel kitűnnek társaik közül. Az általános iskolások számára havi 6000 forintos, a középiskolás diákoknak pedig 8000 forintos ösztöndíjat folyósít a vállalat 10 hónapon keresztül.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Az alapítvány az elbírálás során a diákokat tanító pedagógusok szakértelmére is támaszkodott, így a díjazottak eredményeiről, ígéretes fejlődéséről, a tanárok által készített írásbeli jellemzést is figyelembe vette munkája során a kuratórium.

A rendezvényt a díjazottak részéről bemutatott zenei műsor, keringő bemutató, versmondás, valamint a Földváry Károly és az Árpád Fejedelem Általános Iskola tanulóinak képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás koronázta meg.

 

Akik sikeresen pályáztak

Boronkay György Műszaki Középiskola Gimnázium és Kollégium: Debreceni Ádám, Noé Bálint, Kurdi Laura, Kalácska Eszter, Oláh Gergely, Tuska Borbála, Madarász Mária, Oszlár Ildikó, Moldovanu Alexandra, Bácskai Dominika. Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola Pikéthy Tibor Tagintézmény: Sárközi Mária Stella, Király Miklós. Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola: Ványa Csaba. Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola: Bodzás Zsanett. I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola: Moravcsik Angéla, Bíró Laura, Varga Marcell, Galambosi Vince, Gyetvan Balázs. VM Közép-Magyarországi Agrár-Szakképző Központ Tagintézménye a VM KASZK, Szakképző Iskola – Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Kollégium és VM Gyakorló Iskola: Fáy Csenge. Bartók Béla Zeneiskola AMI: Szinak Bence, Pellet Sebastien László. Piarista Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium: Bleicher Réka, Osváth Laura, Hornyák Veronika, Hornyák Máté, Felker Domonkos. Madách Imre Gimnázium: Szölgyémy Géza, Horváth Alexa, Hámori Konszuéla, Molnár Balázs. Árpád Fejedelem Általános Iskola: Szafián Balázs, Hanzelik Bianka. Karolina Katolikus Iskola: Kárpáti Márk. Juhász Gyula Általános Iskola: Tolerián Tamás. Földváry Károly Általános Iskola: Bálint János, Rab Noémi. Petőfi Sándor Általános Iskola: Kalácska Anna, Magyari Péter. Radnóti Miklós Általános Iskola: Kovács Dalma. (Váci Napló) 

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments